2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: kamurendszám az autón

Lezárt ügyek: kamurendszám az autón

Honi rendszámmal, de Magyarországon soha forgalomba nem helyezett kupéjával közlekedett az M3-as autópályán egy budapesti nő, amikor lekapcsolták a rendőrök. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2013. november 13-án egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás kiinduló adatai szerint aznap 14 óra 15 perckor az M3-as autópályán egy budapesti nő Peugeot 206 CC típusú gépkocsijával úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy azt Magyarországon soha nem helyezték forgalomba, de mégis magyar rendszám volt rajta.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállított, 38 éves F. Virág gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy az általa korábban Bécsben vásárolt járművet egy ismerőse fél évvel azt megelőzően a főváros egyik parkolójában látta el magyar rendszámmal, amivel ő azóta is közlekedett.

Az ügyben indított nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2015. február 19-én befejezte és az iratokat – mind a jármű 38 éves vezetőjével, mind az időközben külföldre távozott, egyedi azonosító jelet meghamisító, budapesti 46 éves G. Zoltánnal szemben – vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp