2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a garázda

Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a garázda

Egy tiszaújvárosi sörözőben előzetes szóváltást követően bántalmazta alkalmi vitapartnerét egy 28 éves helyi férfi, akit még a helyszínen elfogtak a kiérkező rendőrök.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2014. december 29-én garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás kiinduló adatai szerint 23 óra 30 perc körüli időben egy helyi belvárosi „pub”-ban egy férfi előzetes szóváltást követően bántalmazta alkalmi vitapartnerét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentést követően a kiérkező járőrök még a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő garázdát.

Az elfogott, majd a rendőrkapitányságra előállított, tiszaújvárosi 28 éves K. Attilát a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki bár tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azonban a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok megnyugtatóan alátámasztották bűnösségét.

Az ügyben indított nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2015. február 23-án befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp