2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Esélyért Díjat adtak át a Miskolci Egyetemen

Első alkalommal adták át a 2010-ben alapított Esélyért Díjat a Miskolci Egyetemen. A 2010-2011 évi Tudományos Diákköri Konferencia záró tanácsülésén átadták a Kiváló konzulensi okleveleket is. Az egyetem hallgatói és konzulenseik kiemelkedő eredményeket mutattak fel a nagy hagyományokra visszatekintő tudományos diákköri tevékenység most lezáruló szakaszában – ezt hivatott összefoglalni és elismerni a záró ülés. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem támogatása, a hallgatók és konzulenseik megnyerése a szolidaritás gondolatának – ezeket az értékeket kívánja erősíteni az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa a TDK alapelveinek figyelembevételével.
Az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa ennek jegyében alapította 2010-ben az Esélyért Díjat a Miskolci Nőknek Is Esélyt Alapítvány szakmai támogatásával olyan hallgatók és témavezetőik elismerésére, akik esélyegyenlőséggel kapcsolatos témában készítették dolgozatukat, vagy a dolgozat készítője esélyegyenlőségi politika értelmében két nagy szegmenshez, a fogyatékkal élőkhöz, valamint az etnikai alapon diszkrimináltakhoz tartozik. A díj emlékérme ennek jegyében a kézfogás motívumát jeleníti meg – a hallgatók tudományos munkáját támogató konzulens és a társadalom segítségnyújtását, illetve annak jelentőségét. Az Esélyért Díj emlékérme Tóth Sándor Munkácsi-díjas szobrászművész alkotása. A díj alapítását „A tudományos utánpótlás-nevelés és a műszaki, informatikai életpálya elismertségének növelése a Miskolci Egyetem stratégiai céljaival összhangban” (TÁMOP-4.2.3-08/1-2008-0007) című projekt támogatta.
Az első alkalommal átadott Esélyért Díjat Vatamány Bella, a Gazdaságtudományi Kar harmadik évfolyamos, gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója a Nők munkaerőpiaci helyzetképe – „Nő vagy – légy meghatározó!” című dolgozatával, valamint konzulense, Lukács Edit egyetemi adjunktus nyerte.
A 2010-2011 évi Tudományos Diákköri Konferencia záró tanácsülésén átadták a Kiváló konzulensi okleveleket is, melyet Dr. Olajos István, Dr. Varga Zoltán, Dr. Dobos Csilla, Dr. Biczó Gábor, Csiszárik Miklós, Dr. Varga Beatrix, Dr. Kundrák János, Dr. Nándori Frigyes, Póliska Csaba, Dr. Mucsi Gábor, Dr. Fabinyi Erzsébet, Dr. Kiss-Tóth Emőke, valamint Sándor Zsuzsa vehetett át.
A 2010-2011. évi tudományos diákköri tevékenység a hagyományokhoz híven ezúttal is sikeresnek mondható, a hallgatók a témák és az aktivitás tekintetében is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ami a számokat illeti: 322 hallgató 293 dolgozatot mutatott be 53 szekcióban. A dolgozatok konzultálásában 244 oktató vett részt. A Miskolci Egyetemen, hazánk többi felsőoktatási intézményéhez hasonlóan, jelentős számú hallgatót vonz a tudományos munka. Nagy szerepe van ebben azoknak a kiváló oktató-kutató tanároknak, akik a tehetséges, ambiciózus  hallgatókkal való foglalkozást, a tehetség-gondozást szívesen, önzetlenül végzik. A legfontosabb szereplők azonban a hallgatók.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…