Kaylee képességére a Lélekmentőkben ismét nagy szükség lesz: újra lelkek, s ezzel együtt ártatlan életek forognak kockán. Míg Rachel Vincent népszerű „urban fantay”-írónő Sikoltók-sorozatának első részében, a Lélektolvajokban iskolás és környékbeli lányok estek áldozatul a gonosznak, addig most főhősünk sötétebb rejtélynek kénytelen a végére járni. Egyúttal és éppenséggel rossz időzítéssel valóra válik hőn áhított vágya is: képessége eltűnik, mint a kámfor.
Kaylee-vel megtörténik, amely egyik (esetünkben) szuperhősnő még csak rémálmában sem kívánna magának: cserbenhagyja a képessége. Nevezetesen a sokak irigylésére számot tartó popsztár, Eden egy koncert alkalmával holtan esik össze a színpadon, amit ezúttal valamilyen oknál fogva nem jelez előre Kaylee sikoltása. Az eset megviseli a lányt, és a maga módján elkezd kicsit rosszlányként viselkedni: lóg az iskolából és szülői büntetést is kap. Az már csak hab a tortán, hogy még szerelmi téren sem éppen rózsás a helyzet.
A történtek nem hagyják nyugodni az átmenetileg nyugalmazott „sikkantsunkat”. Mint utánajárása révén kiderül, nagyra törő, ambiciózus, hírnévre törekvő fiatalok eladták lelküket az Alvilágnak pénz és siker fejében. (Mit ne mondjak, nem éppen jutányos a csereügylet.) Na és éppen ez az oka annak, hogy Kaylee képessége nem működik. Ennek ellenére eltökélte, hogy minden tőle telhetőt megtesz az elveszett lelkek megmentéséért – megtudja ugyanis, hogy a lelketlen halálnál nincsen rosszabb, mert az örök szenvedésre kárhoztat.
Azt feltételezni, hogy a Lélekmentőkben az alapfelállás majdhogynem gyakorlatilag azonos az előző résszel, teljesen jogos – elsőre. Ugyanis valójában komorabbá, sötétebbé válik a sztori, valamint a mitológiában is mélyebbre ás-váj, feltárja a hátborzongatóan-borzalmasan ijesztő és veszélyes Alvilágot, s nem utolsó sorban a „bean sidhes” képességekről is többet elárul a Sikoltók-sorozat második része – újdonságban, élményekben tehát bővelkedik rendesen.
Szerelmi téren a Kaylee-Nash párosnak kis visszavonulót fújt Vincent, helyette az akciónak adva hangsúlyosabb szerepet. A Toddal kiegészített triumvirátusból pedig Kaylee és Tod küzd masszívan és operatíve a lélekmentő misszióban, míg Nash háttértámogató szerepet betöltve továbbra is testvére felett „őrangyalkodik”. Ami igazán üdítő, hogy hármójuk összeszokottabb csapattá csiszolódik az események során.
Az írónő könnyed stílusa olvasmányossá teszik a könyvet; hatására az olvasónak olyan érzése támadhat, mintha a párbeszédek előtte folynának. A könyvsorozat közkedveltségének hátterében áll még továbbá, hogy meg tudja szólítani a célcsoportot (jelen esetben a kamaszokat, de beleesik még a fiatal felnőtt korosztályt is), akiknek nem nehéz a főszereplővel azonosulni (mert valljuk be, legyen bármennyire jól megírt története egy regénynek, ember legyen a talpán, aki végigvergődik az utolsó fejezetig, ha lapon-lapfélen unszimpatikus karakterekbe botlik).
Summázva tehát, a Lélekmentők méltó folytatás színvonalban, élvezhetőségben egyaránt. Egetverő csavarokra ne számítson az olvasó, de meglepetésekben ezúttal sem lesz hiány, főleg a végén. A Lélektolvajokhoz képesti hozzáadott értéket igazán az Alvilág ábrázolása jelenti, amely pont felkelti annyira az érdeklődést, hogy az olvasó kezei viszkessenek a következő rész kézbevételéig.
