2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 395 HUF
1 GBP 467 HUF

A Miskolci Egyetem Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napja

2015. május 19-én (kedden) Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napot tartottak a Miskolci Egyetemen a négy történelmi felekezet (római katolikus, görög katolikus, református és evangélikus), a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség, valamint a Miskolci Egyetem közös szervezésében – hagyományteremtő jelleggel, a pünkösd ünnepéhez kötődően. A rendezvényen 11 egyházi fenntartású észak-kelet magyarországi középiskolából több mint 700 tizenegyedik évfolyamos diák vett részt.
Az Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napon a jelenlévő diákok megismerkedhettek a Miskolci Egyetem képzéseivel, látványos kísérleteket és laborbemutatókat nézhettek meg, valamint interaktív feladatokban tehették próbára rátermettségüket. A programban a Miskolci Egyetem nyitott rendezvényein (Kutatók Éjszakája, Nyílt Napok, Lányok Napja) már megszokott módon számos érdekes bemutató szerepelt, amelyekkel a szervezők igyekeztek a tudományokat játékos formában közelebb hozni a diákokhoz. Volt robotprogramozás, földradaros geofizikai bemutató, tárgyalás-szimuláció, angol/német nyelvi vetélkedő, újraélesztő show, csecsemőfürdetés, műanyag fröccsöntés és alumínium formaöntés, a diákok megtekinthették a magyar földgázszállítás 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást is, valamint találkozhattak az országos bajnoki címüket közelmúltban megvédő miskolci „Go-Kart, Go-Bosch!” csapattal is.
A Miskolci Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy diákjaik az egyetemi évek alatt is aktívan gyakorolhassák hitüket. Az egyetemi hitélet szervezésében évek óta kiemelt szerepet tölt be a Miskolci Egyetem Ökumenikus Egyetemi Lelkészsége, mely szervezettel a középiskolások közvetlenül is megismerkedhettek a Nyílt Napon.
A rendezvény a szakmai programokat követően a Miskolci Egyetem Díszaulájában ökumenikus istentisztelettel zárult, amelyet a négy történelmi felekezet főpásztorai és helyetteseik tartottak (Palánki Ferenc római katolikus püspök, Csomós József református püspök, Fedor Péter görög katolikus helynök, Buday Barnabás evangélikus esperes). A Nyílt Nap szerves részét képezte a fiatalokat megszólító színvonalas keresztyén zene, melyet az evangélikus In His Steps (IHS), a református REFIT Band és a katolikus Fráter Kórus biztosított.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek