2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kulisszák hete a Miskolci Nemzeti Színházban

Kulisszák hete a Miskolci Nemzeti Színházban

Ezen a héten három alkalommal is lehetősége lesz a közönségnek bepillantani abba,
hogyan is készül egy előadás a Miskolci Nemzeti Színházban. A csárdáskirálynő, A
tatárok Magyarországban és a Hedda Gabler előadások után érdemes a nézőtéren
maradni!
A Revizor kritikai portállal együttműködve a Miskolci Nemzeti Színház évek óta tart szakmai
beszélgetéseket, melynek keretében Csáki Judit és Jászay Tamás kritikusok segítségével
minden érdekességet elárulnak az adott előadás alkotói a darabról, annak születéséről,
nehézségeiről, és persze minden érdekes kulisszatitokba is beavatják az érdeklődő nézőket.
Ezen a héten három ilyen alkalmat is kínál a miskolci teátrum, így a vastaps után nem
érdemes rögtön a kabátért rohanni a ruhatárba.
Kedden, november 14-én a 18 órakor kezdődő A csárdáskirálynő operett után avatja be a
nézőket az előadás részleteibe Béres Attila igazgató, az előadás rendezője, és persze a darab
színművészeitől is lehet kérdezni. A beszélgetés moderátora Csáki Judit.
A csárdáskirálynő előadás 18:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15 perccel,
kb. 21:45-kor veszi kezdetét a Nagyszínházban.
Csütörtökön, november 16-án A tatárok Magyarországban előadást vesézi ki Jászay
Tamás segítségével a miskolci közönség. Szőcs Artur rendező, Cser Ádám zeneigazgató, az
előadás zeneszerzője, valamint a színművészek is elárulnak minden érdekességet az
előadásról, amellyel kétszáz évvel ezelőtt megnyílt a miskolci teátrum.
A tatárok Magyarországban előadás csütörtökön 18:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az
előadás után 15 perccel, kb. 19:45-kor veszi kezdetét a Nagyszínházban.
Pénteken a közönség a Rusznyák Gábor rendezésében készült hedda gabler című előadásról
tudhat meg mindent, amire csak kíváncsi. Csáki Judit ezen az estén is kifaggatja a rendezőt és
a színművészeket az előadás keletkezésének körülményeiről, próbafolyamatról, és persze a
nézőknek is teret ad, hogy kérdezzenek bátran az alkotóktól.
Pénteken a hedda gabler előadás 19:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15
perccel, kb. 21:00 órakor veszi kezdetét.

Sajtókapcsolat: Méder Noémi | meder.noemi@mnsz.hu | + 36 20 597 1410 | www.mnsz.hu
Annak sem kell aggódni, akinek az előadásokra nincs jegye, az előadás utáni
beszélgetésre a belépés ingyenes!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp