2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2023
kiállítás

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2023

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület november 14-én adta át Az Év
Kiállítása 2023 díjakat a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában a Mitől
lesz élmény a kiállítás? című szakmai konferenciát megelőzően.

A Társaság által 2010-ben alapított, évente adományozott kitüntetés célja, hogy a muzeális
intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és
kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását
jutalmazza. A tavalyi év után immár harmadik alkalommal a határon túli, magyar
vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények is pályázhattak
az elismerésre.
A díjátadó ünnepségen köszöntőt mondott Népessy Noémi, a házigazda múzeum
főigazgatója, Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Múzeumi
főosztályának vezetője és Bereczki Ibolya, a  Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi
Egyesület  elnöke.  Ezeket követően az esemény moderátora, Tóth Arnold, a Társaság
ügyvezető elnöke Szende Lászlót, Bereczki Ibolyát és Katona Júliát, az Az Év Kiállítása
bíráló bizottságának új elnökét kérte fel a díjak átadására.
A 10 millió forint bekerülési költség alatti kategóriában 7, a 10 millió forint bekerülési
költség feletti kategóriában 15, a virtuális kategóriában egy pályázat érkezett. Közülük a
bíráló bizottság döntése alapján 16 pályázó jutott be a második fordulóba. (A zsűri
tagjairól itt olvashat.)
A 10 millió Ft bekerülési költség alatti kategóriában az Óbudai Múzeum Ki gombolta
volna? Barangolás a gombok világában című, témájában kultúrtörténeti kuriózumként
tekinthető, kreatív, szellemes megközelítésű, ötletgazdag, színvonalas installációkkal
megvalósított kiállításáért nyerte el Az Év Kiállítása 2023 elismerést.
A 10 millió bekerülési költség feletti kategóriában a kitüntető Az Év Kiállítása 2023
elismerést a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum viheti haza a 7 év – Petőfi
Sándor Emlékkiállítás című, Petőfi Sándor pályaképét egy remekül kiválasztott
nézőpontból, kreatív módszertani eszközökkel bemutató, kiemelkedően ötletes állandó
kiállítása eredményeként.

Mindemellett számos intézmény teljesítménye kiemelkedő. Dicsérő oklevelet kapott a
bükkábrányi Jószerencse Háza A rend nyomában című, a Bükk hegység előterében
végzett régészeti kutatások eredményét, a településhálózatot és a közösségek életének
egységes rendjét közérthetően bemutató vándorkiállításért. Hasonló elismerésben
részesült a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Jósa András Múzeum – Sóstói Múzeumfalu
Petőfi az étlapon című, Petőfi Sándor térséghez köthető verseit néprajzi
összefüggéseiben, pályatárs és kortárs költők nyelvi leleményeivel, játékokkal bemutató,
kreatív időszaki kiállításáért.
A szombathelyi Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár a TeTT – Megtört progresszió
(1968–1975) című, az 1960-as évek szellemi progressziójának politikai-államhatalmi
elfojtását a korszakot idéző sajtóválogatással, hatalmas képanyaggal bemutató időszaki
kiállításáért részesül dicséretben, épp úgy, mint a Szigetvári Zrínyi Vár
alkotóközösségének
Megállítani Szulejmánt című, a vár 1566-os ostromának történetét a fiatal
múzeumlátogatók számára is vonzó módon bemutató, ötletgazdag, látványos állandó
kiállításáért. Hasonló elismerésben részesült a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton
Múzeum Fölemelt fővel – Trianoni férfiak Gyergyóból című, egy gyergyószentmiklósi
apa és fia életútján keresztül a közéleti szerepvállalás példáit, a 20. század sorsfordulóit
gazdag forrásokkal, kreatívan bemutató időszaki kiállítása. Evangélikus Országos
Múzeum A mi Sándorunk – Petőfi az evangélikus oktatás útvesztőiben című, Petőfi
evangélikus iskolai tanulmányait rendkívül kreatívan, szívmelengetően, informatívan
bemutató időszaki kiállításáért ugyancsak dicsérő oklevelet kapott. (A többi jelöltről itt
olvashat.)
A díjátadót szakmai konferencia követte, ahol előadások, kerekasztal-beszélgetés és
villámbemutatók keretében a kiállítás, mint élmény került terítékre. A konferencia célja,
hogy körbejárja az interaktivitás és a multimédiás megoldások múzeumi alkalmazásának
lehetőségeit. Átgondolja, mennyiben mások a gyűjteménnyel rendelkező, azt közkinccsé
tevő intézmények tárlatainak feladatai, céljai a történeti és természettudományi
látogatóközpontok kiállításaihoz képest. A Pulszky Társaság tagsága bízik abban, hogy a
szakmai nap és a díjakkal is elismert kimagasló színvonalon megvalósított kiállítások
hozzájárulnak ahhoz, hogy az eddiginél is innovatívabb kiállítási projektek valósuljanak
meg Magyarországon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Manga nap a Néprajzi Múzeumban
A Néprajzi Múzeum 2026. május 9-én egész napos programsorozattal kapcsolódik a Manga – Hokuszai – Manga kiállításhoz – egy napra, amikor a manga nemcs…
Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés