2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Jótékonysági koncert: Összefogás és segítség a gyermekek gyógyulásáért

Jótékonysági koncert: Összefogás és segítség a gyermekek gyógyulásáért

A segítség az, ami az embert igazán emberré teszi. Minden szociális ember
közös jellemvonása az, hogy segíteni akar. A tehetséges művészek és a
közönség segítő szándéka éppen az a közös nevező, amely megadja a
lehetőséget, hogy a gyerekeink, a következő generáció egészsége
fennmaradhasson. Ez az összefogás és jótékonykodás a hála, a tisztelet az
alapítvány és a kórházak hosszú évek óta szívből végzett munkájáért.
Folytatva a hagyományt a napokban a Váci úti Szcientológia Egyház kápolnája egy
olyan nemes ügyért töltődött meg élettel, mint a beteg gyermekek megsegítése.
A folyamatosan érkező érdeklődők tekintetét a kápolnába érve csodálatos színekben
pompázó kortárs festők műveiből összeállított festménykiállítás vonzotta magához,
miközben a gyerekek buborékokat fújtak és motívumot választottak az arcfestéshez.
Az esztétikai és vizuális élményt nyújtó koncertet Gaal Zsuzsa, a Szcientológia
Egyház Társadalmi kapcsolatok irodájának igazgatóhelyettese nyitotta meg szívhez
szóló mondataival és köszöntötte a vendégeket:
„Azért vagyok ilyen boldog, mert ez az egyik legkedvesebb dolog a világon: segíteni
azoknak a gyerekeknek, akik bajba kerültek. A Madarász utcai Gyerekkórházban
ezzel foglalkoznak, hogy meggyógyítsák a gyerekeket, illetve mosolyt és
örömkönnyeket csaljanak azoknak a szülőknek az arcára, akiknek ezek a gyerekek a
legnagyobb kincseik a Földön.”
Fejest ugorva a művészetek feszített víztükrű medencéjébe – ahogy Soós Zoltán
műsorvezető fogalmazott – egy rendkívül tehetséges fiatalember adta meg a ritmust
színészi és énekesi képességével, majd a közönség boldogságát tovább emelte egy
fiatal művésznő, Rákosy Rita felejthetetlen zongora játéka.
A lelki feltöltődés után azzal az őszinte és belülről jövő szeretettel teli tapssal
fogadták a vendégek az alapítvány és a kórházak képviselőit, ahogyan ők végzik
mindennap a munkájukat.
A Madarász utcai Gyermekkórház alapítványának kuratóriumi elnöke elmondta, hogy
a Gyermekkor Alapítvány gyökerei egészen a rendszerváltásig nyúlnak vissza. Az
egészségügy akkor is nehéz helyzetben volt, de már akkor is mindent megtettek a
gyermekekért, igyekeztek nyugatról származó folyóiratokból megszerezni a tudást,
amely alapján sok komoly eszközt „lekoppintottak”, mint pl. a koraszülöttek
lélegeztetéséhez szükséges készüléket.
Szerényen indult az Alapítvány, de már akkor is érezték a társadalom támogatását és
a sok adománnyal és az adók 1%-ával immáron 34 éve tudják támogatni a Madarász
utcai gyermekkórház és a 2006-os egyesülés óta mind a két kórház működését.
„Ha most a koncert eredményeképpen némi összeg összegyűlik, akkor azt
köszönettel fogadjuk és a sebészet, a gégészet műtői felszerelésének támogatására
fogjuk fordítani” – köszönte meg az elnök úr a segítséget.

Minden szociális emberben közös, hogy segíteni akar. Vannak, akik úgy segítenek,
hogy adományoznak egy nemes célra és vannak, akik úgy segítenek, hogy saját
maguk próbálnak segíteni a környezetükben lévőkön.
„Évek óta rendszeresen adományozunk a rászorulóknak az önkéntes lelkész
csapatunkkal, akikre jellemző az, hogy nem fordítják el a tekintetüket, ha baj van.” –
emelte ki beszédében a Szcientológia önkéntes lelkészek képviselője, Vojtilla Tímea.
Több éve segítő kezet nyújtanak az önkéntes lelkészek a Madarász utcai
Gyermekkórháznak azzal, hogy éppen azzal támogatják őket, amire szükségük van.
A társadalom nagy része nem is tudja, hogy mi történik egy gyermekkórházban,
vannak olyan gyerekek, akiknek a gyermekkórház dolgozói lesznek a családja, és ők
azok, akik az életüket értékessé teszik bármilyen nehézséggel is kell
szembenézniük.
Végül zárásképpen a Szcientológia önkéntes lelkészek képviselője elmondta, hogy
nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a gyermekkórháznak, az alapítványnak
segíthetnek, hiszen ők a társadalom csendes hősei, akik előtt mélyen meghajol.
Vannak olyanok is, akik egy egész generációnak segítenek, hogy ne veszítsék el az
örökségüket, a hagyományaikat és a gyökereiket, ilyenek a Hagyományőrző
kelevézek. A kelevéz olyan, mint egy hosszú lándzsa, de nem harcosok ők, hanem
egy végtelenül kedves házaspár lép a színpadra – vezette fel a műsorvezető az 55
esztendeje boldog házasságban élő párt.
A közönség hirtelen egy betyár fesztiválon érezhette magát, ahol régi, csaknem
elfeledett magyar hangszereket szólaltattak meg, mint pl. a tekerőlant, mindezt
Rezső betyár éneke és felesége dobolása tett élvezetesebbé. Egy-egy dal között
pedig hagyományőrző szokásokról, népviseletről, alföldi programokról, mint pl. a
hortobágyi kihajtási ünnepség tudhattak meg a résztvevők több élménnyel teli
információt.
A délután további része is bővelkedett még fordulatos előadásokban, hiszen Kálmán
László zongoraművész éneke emelte magasabbra a hangulatot, amelyet a legifjabb
előadó, a mindössze 10 éves, Szabó Ivett színpadra lépése, előadása és hangja tett
még varázslatosabbá. A vendégek egy rövid időre úgy érezhették, hogy Aladdin
varázsszőnyegén repülnek.
Ezt a varázslatos szimfóniát a festővásznon szólaltatták meg a kortárs
festőművészek, akik felajánlásaikkal szintén támogatásukról biztosították az
alapítvány és a kórházak képviselőit: Lisa Elinor, a Naplementék festője több
képének bevételét, Hanyu Zsolt, Michelangelo díjas festőművész az eladott képek
25%-át és Matastik János festményeit és az abból származó bevételt ajánlotta fel
adományként.
Az összefogást és a segítséget nem lehet elég korán kezdeni, ezt a csodát mutatta
meg az a kislány, aki a saját készítésű karkötőiből befolyt teljes összeget ajánlotta fel
a rászoruló gyerekeknek.
A délután zárásaként Németh Leonóra énekesnő repítette eufóriába a közönséget
selymes hangjával és művészettől átszellemült előadásával.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp