2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Karácsonyhoz közeledvén

A szürke aszfalt és ködös, párás levegő egyhangúságát megtöri az Adventi villamos, ahogy elsuhan mellettem. A városnak ez a része nincs ünnepi köntösbe öltöztetve, de a tovatűnő villamos egy egész gondolat- és érzelemvihart indít el bennem.
Számolgatok, hány nap is van még a számomra legnagyobb ünnepig, „A KARÁCSONY”-ig. Aztán próbálom a feladatokat elhelyezni a kevés szabadon felhasználható időmben, melyeket addig feltétlen el kell intéznem. Eszembe jut, hogy régen, amikor még gyermek voltam – bizony ötven éve már – hogy is történtek a dolgok, majd amikor kisgyermekeink voltak, akkor mit és hogyan csináltunk másként, hogy olyan varázslatos tudott lenni az ünnep, de már az arra való készülődés is. Nagyon sok olyan karácsony van, ami olyan mélyen ívódott belém, hogy a színekre, az illatokra még ma is emlékszem és gyermekeink boldog visongása kristály tisztán cseng ma is a fülemben.
Félúton az 50 és 60 között vannak emlékek bőven, így valósággal futkosnak gondolataim az évtizedek között. Gondolataim felszállnak az „időutazás” Adventi villamosára és az jut eszembe, hogy milyen jó lenne a fizikai testünkkel is visszamenni egy kicsit, hogy jobban értékeljük azokat az élményeket, melyek akkor magától értetődőek voltak.

Hozzátartozott az ünnepi készülődéshez, hogy legalább kétszer álltunk sorban a postán. Egyszer, hogy megvásároljuk a gyönyörű képeslapokat, melyeket gondos válogatás után megírtunk és vittük ismét a postára. Emlékszem milyen büszke voltam, amikor Édesanyám először bízott meg a képeslapok megírásával. Mennyire fontos volt számomra, hogy a betűk szépen, szabályosan kerekedjenek, és szinte láttam lelki szemeim előtt a kedves rokonok, barátok és Nagymamák ragyogó arcát, amint az általam írt lapot olvassák. A legnagyobb öröm képeslapok terén az volt, ha pontosan annyi képeslapot kaptunk, mint ahányat írtunk, és pont azoktól, akiknek mi is küldtünk. Ha valaki mégis kimaradt, még volt néhány nap karácsony és újév között, hogy pótoljuk a mulasztást. És ahogy ezen merengek, és próbálom felidézni a képeslapokon lévő fotókat, rajzokat, arra gondolok, hogy ma ezt néhány mozdulattal megtesszük az internet világában. Kiválasztjuk a megfelelő fotót, hozzárendeljük a címlistát, küldés és már kész is.

Tovább ásom gondolataimban. Próbálom pontosan felidézni, hogy melyek azok a dolgok, amikre még mindig emlékszem és jó érzéssel tölt el. Sorra veszem. Az ételek, melynek olyan nagy jelentőséget tulajdonítunk, hogy mi lesz a karácsonyi menü, nem hagyott bennem mély nyomot. Az ajándékok közül kettőre emlékszem. Az egyik egy szánkó volt, melyet közös ajándékként kaptunk a Húgommal – azon a télen egyetlen hópihe nem esett le az égből, de nagyon jókat játszottunk az előző évben kapott társasjátékkal. A másik ajándék azért volt emlékezetes, mert mint 2-3 éves fiatal feleség kaptam a férjemtől. Egy ezüstlánc, csodálatos tűzzománc medállal, amit takarítás során véletlenül megtaláltam jóval az ünnep előtt. Annyira izgultam, nehogy a férjem rájöjjön, hogy én már tudom, én már láttam, és csodaszép, és alig várom, hogy viselhessem. Sikerült. Soha nem tudta meg. Hát ennyit az ajándékokról – vagyis azok fontosságáról. Talán az ezüstlánc sem maradt volna meg emlékeimben, ha egyszerűen a fa alatt találom.

Tovább gondolkodom, akkor mi is volt, amitől mégis olyan csodálatos volt minden együtt töltött karácsony. És lassan rá kell ébredjek, hogy semmi más mint az együtt eltöltött idő, amikor semmi másra nem figyeltünk, csak egymásra. Nem kellett rohanni munkába, vásárolni, csekket befizetni, leckét írni, csak egymásra figyelni. Közösen nevetni, szánkózni, „lemenni” felnőttként „gyerekbe” és örülni egymásra. A kártyacsaták, az activity játékok, amikor az akkor már 60 felett járó Édesapámnak még a legkisebb unoka is elnézte, hogy a szabály ellenére mégis csak beszél Papó, amikor csak mutogatni lenne szabad, és milyen kacagás volt, amikor kitaláltuk az általa „elmutogatott” fogalmat. A „Ki nevet a végén” egyszerűségével varázsolt és varázsol el ma is, és már alig várom, hogy karácsony legyen, játszunk és nevessünk jó nagyokat.  Közben elérek a városba, ahol már pompáznak az ünnepi fények. Most még elviselhető a boltokban az ajándékra vadászó tömeg. Néhány nap és elérkezünk a finisbe, és sokan sajnos meggondolatlanul őrült vásárlásba kezdenek, akár kölcsönből is.
A TV reklámjai folyamatosan adják az ötleteket, mit vegyünk, hol vegyünk. A postaládából naponta szedünk ki fél kilónyi reklám újságot, melyek tele vannak kihagyhatatlan ajánlatokkal.
És közben a neten kering egy csodálatos videó. Egy nagypapa a saját halálhírét költi karácsony előtt. A család apraja-nagyja összefut nagy sírás közepette. Megérkeznek a nagypapa házához,  ahol megterített asztal, égő ünnepi gyertyák és a háttérből előlépő boldog nagypapa fogadja őket. Következő kép, ahogy vidáman, nevetve közösen vacsoráznak, és a kamera megáll a nagypapa boldogságtól ragyogó arcán.

Hosszú volt a mai nap is, kicsit szaporázom lépteim. Sok még ma a tennivaló, kizökkenek az ünnepi emlékidézés édes perceiből, közben eldöntöm, hogy idén felülök az Adventi villamosra.
Tóthné Hunyadi Anna

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

-Mit főzöl Nagymami, csak nem Jókai bablevest? Toppan be a 12 éves, a konyhámba, beleszagol a levegőbe, és már az illatokról megállapítja mi lesz az e…
A Mount Everesten a nyomkövetője alapján mért 8795 méteres elért magassággal Suhajda Szilárd a legmagasabbra jutott magyar hegymászó palack és serpák …
Ahogy közeledik a karácsony, sülnek a sütik, készülnek az ételek, szépül a ház, előkerülnek a karácsonyfa díszei, csomagolom az ajándékokat, egyre töb…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…