2024. 05. 9. csütörtök

Gergely
1 EUR 389 HUF
1 GBP 452 HUF

Magyar humor a választásról

Ma a mellettem lévő szavazófülkéből egy hang: „Na akkor X-eljük be ki
lopjon négy évig”

Az Olimpia rendezést ezek utan azert átgondolnám.

Hétfő reggel: -Olyan fáradtnak tűnsz, pihenned kellett volna a hétvégén.
-Sajnos nem volt rá alkalmam. Szavazni voltam…

A magyar demokrácia még csak 20 éves, és máris utolérte az urnazárási pánik?

Jónapot kívánok! a 735-ös vagyok innen a sor végéről. az otthoniaknak
szeretném küldeni a VÁRJ MÍG FEL KEL MAJD A NAP című számot. Köszönöm!

Az egyik szavazó a fülkéből kilépve azt mondta, hogy ritka szar a
választék ebben a boltban…:)

Viktornak 8 ev után újra megjött a ciklusa!

Az OVB négyórás vita után közel került ahhoz, hogy eldöntse illetékes-e
abban, hogy döntést hozzon arról, hogy dönthet-e valamiben.

A kampánycsend megsértődött.

Sólyom László rosszul írta ki, ezek a 2010-2011-es választások.

Itt az ideje, hogy megakadályozd az új kormány alakulását. Bemész a
fülkébe, és nem jössz ki négy évig.

Miért kellett nekem olyan korán elmenni szavazni, ha így haladunk, el
fog évülni.

Szavazás’10 jegyek vehetőek nálam, hazamenős és ottalvós. Zuglóiaknak
kedvezmény, welcome drinknek mikrózott tea!

Az OVB egyelőre nem tudja, mi lenne, ha ma lennének a választások.

Az m1 riportere interjút akart készíteni a sorban állókkal, de
kiderült, hogy azok nem szavazókör előtt állnak sorba, hanem gyrosért.

99.47%-os feldolgozottságnál az OVB-t a lakosság 99.56%-a küldte el a
jó büdös nénikéjébe

Sztem még matekoznak egy keveset, azt majd akkor a lakosság
tájékoztatja őket az eredményekről

 

Az index fogja elveszíteni a kampánycsendkirályt:D

OVB bohózat, élő: Az OVB-ben felmerült, hogy a sorban állóktól
ÖSSZESZEDIK a mobiltelefonokat …

Valaki szóljon már az OVB-nek, hogy vége a kampánycsendnek.

Vajon mit jegyzetel folyamatosan az OVB-elnöke, lehet hogy pöcsöket
rajzol csak unalmában?

Választási kvízjáték. Vajon hány embert vonnak felelősségre? a, zéró
b, nulla c, egyet sem

Kinek van telefonszáma az OVB-be? lehetne nekik szólni, hogy már
mindenki tudja az eredményt 🙂

Érdekes ez a kampánycsend reality show. Megszavazták a tájékoztatási rendszert!

Végre az egész magyar társadalom egyszerre utál egyvalamit…ez szép
teljesítmény azért

Nem sokon múlott, hogy távolabbi országos stábjai is megpróbáljanak
ideérni… de legalább szólhatunk nekik, hogy nem érdemes elindulni
(mtv1)

A Bocskai utról az utolsó szavazó már a 4es metróval fog hazamenni.

OVB dontesi ido: 3 ora 20 perc, Praga – Budapest repulesi ido: 1 ora 5
perc, 10000 tag Facebook csoportban: 50 perc.

Állítólag csak Chuck Norris szavazott a FIDESZ-re. Az ő szavazata ennyit ér.

Van-e olyan, aki hajnal kettőkor szavaz és f.szt rajzol a szavazólapra?

Hát Viktor még nem nyilatkozik. Biztos várni kell még míg a korona
átér a parlamentből a székházba.

M1: „most megpróbálunk olyan helyszínre kapcsolni, ahol beszél is valaki” 😀

Lemondott Dávid Ibolya. Az Mdf Herényire zsugorodott.

Jó reggelt! OV szerint ma egy új országban ébredünkAz időjárásból
kiindulva ez Anglia 😀

 

Forrás:Internet

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Haldoklik az öreg Kohn. Mondja a feleségének: – Asszony, ha meghalok, minden vagyonomat temesd el velem! Pár nap múlva a temetés után áll a sírn…
- Főnök úr, kérek egy nap rendkívüli szabadnapot. Szeretnék elmenni az anyósom temetésére. - Én is barátom, én is...…
Az emberi butaságot bizonyítandó, egyes árucikkeken érdekes vevőtájékoztató található.Íme, néhány gyöngyszem: (USA) A gyógyszeres dobozon:Mellékhatá…

További cikkek