2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Zavaró turistajelzések a Zempléni-hegységben

Teljesen fölösleges és egyben zavaró, hogy ugyanazon a nyomvonalon, ugyanazon két végpont között, két különböző turistajelzés is legyen


A Zempléni-hegységben, a Mlaka rét és a Sólyom-bérc között a már régóta meglévő sárga háromszög turistajelzés mellett  kék háromszög jeleket is felfestettek. A két jelzés együttes megléte meglehetősen zavaró, ezért megkérdeztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetséget, hogy mi ennek az oka? A telefont felvevő, de be nem mutatkozó hölgy szerint ez teljesen rendben van így, sőt a Magyar Természetjáró Szövetség útmutatása szerint jártak el ebben az esetben is. Arra hivatkozott, hogy a Mlaka rétre a sárga jelzésű turistaúton érkezőknek és az országos kék jelzésen jövőknek is mutassák a Sólyom-bércre az utat.

A valóságban azonban elég lett volna, ha az évtizedek óta fenn lévő sárga háromszög jelek magukban mutatnák az utat, mert így a turista azt is hiheti, hogy valahol majd elágazik a két jel. A teljesen egyforma utat bejáró jelzésekből az egyik mindig fölösleges. Van ugyan egy olyan szabály, hogy a magasabb rendű szín jelét veszi fel a kiágazó mellékút, és a kék valóban az, de a közvetlen környéken még három helyen is ágazik ki kék háromszög turistajelzés az országos kék útból. Így a turistának ez is zavaró lehet, hogy éppen melyiknél is vannak, tehát már csak ezért sem volt okos megoldás még egy teljesen párhuzamosat felfesteni kék háromszög jelzésből.

Az ország más vidékein is találkozni a Magyar Természetjáró Szövetség érthetetlen, a szabályokat és a könnyebb tájékozódást felrúgó turistaútjelzéseivel illetve annak hiányaival.

Kertész Z István/kép: Székely Ildikó

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek