2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Varga Mihály a hitelkárosultaknak

Varga Mihály a hitelkárosultaknak

Varga Mihály az MSZF-nek: jogszabály módosítása által a devizahitel-szerződések kivételes esetben módosíthatóak
 A devizahitel-szerződések kivételes esetekben módosíthatóak, ehhez azonban a jogszabályt is módosítani kell, és figyelembe kell venni a szerződésben érintett mindegyik fél méltányos érdekeit – írta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Simó Endrének, a Magyar Szociális Fórum alapítószervezőjének szerdán.

     Az MSZF által csütörtökön ismertetett levél szerint a kormány nem tartja lezártnak az Alkotmánybíróság március 17-i döntésével, a devizahitelekkel kapcsolatos jogi kérdések tisztázását, hanem arra vár, hogy a Kúria is állást foglaljon a szerződésmódosítással és az árfolyamréssel kapcsolatban, hogy azután a törvényhozás újra napirendre tűzhesse a kérdést.

      A Magyar Szociális Fórum március 10-én küldött levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek 245 deviza-hitelkárosult aláírásával. Ebben arra kérték a kormányfőt, hogy politikájával segítse elő az Ukrajna miatt kipattant nemzetközi feszültség enyhítését, hiszen a hitelkárosultak máris megérzik az ukrán válság anyagi következményeit, a Forint árfolyamának gyengülését az Euróhoz és a Svájci Frankhoz képest. „A nemkívánatos nemzetközi feszültség súlyosbítja terheinket és gondjainkat, melyeknek orvoslását Ön megígérte, és Öntől azóta is várjuk rájuk az átfogó megoldást” – írták.

     A nemzetgazdasági miniszter válaszlevelében nem esik szó az ukrán válság okozta nemzetközi feszültség hazai következményeiről. Varga Mihály csak a devizahitelezés hazai vonatkozásaival foglalkozik benne, és azt írja, hogy a hosszú távú cél változatlanul az, hogy kivezessék a deviza alapú lakáscélú jelzáloghiteleket.

     A miniszter a hitelfelvevők védelme érdekében hozott intézkedésként említi a jelenleg is igénybe vehető árfolyamgátat és a nemzeti eszközkezelőt. Az árfolyamgátra vonatkozó szabályok 2013-ban többször módosultak annak érdekében, hogy minél többen igénybe vehessék a rögzített árfolyamon történő törlesztés lehetőségét a kamattartozás rögzített árfolyamot meghaladó részének elengedése mellett. A belépők január végéig 28,3 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek – írta Varga Mihály a Magyar Szociális Fórumnak küldött levelében.+++

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp