2021. 09. 27. hétfő

Adalbert
1 EUR 357 HUF
1 GBP 417 HUF

Valódi konzultáció, leendő kormányprogram

A Jobbik idén tavasszal indította el Valódi Nemzeti Konzultációját az oktatás, az egészségügy és a korrupció témaköreiben. A párt célja, hogy minél több ember álláspontját megismerje, és lehetőséget biztosítson egy széleskörű társadalmi párbeszéd lefolytatására – mondta Hegedűs Edgár pénteki sajtótájékoztatóján.

A nemzeti néppárt választókerületi elnöke kitért rá: Vona Gábor, a párt elnöke a konzultáció során többször ellátogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, ami nem véletlen, hiszen a térség lakói kiemelt elszenvedői ennek a három problémának.

Példaként jegyezte meg, hogy a tavaszi pedagógus- és diáktüntetések a borsodi megyeszékhelyről indultak el, ami a romokban heverő oktatásra hívta fel a figyelmet. A haldokló egészségügy látleleteként a szikszói kórházat emelte ki, aminek a megmaradásáért a Valódi Nemzeti Konzultációhoz kapcsolódóan már több ezer aláírás gyűlt össze. A mindent elárasztó korrupcióval összefüggésben Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő több százmilliós botrányát említette, melynek kapcsán a politikus rabosították.

Hegedűs arra buzdított: minél többen küldjék vissza november 30-ig a kérdőíveket, ezáltal is hozzájárulva a Jobbik kormányprogramjának megalkotásához, a jelenlegi kormány leváltásához.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hajas Laci újra tanulónak állt Látványos bemutatók, fergeteges show-k, hazai és külföldi sztárfodrászok... A magyar fodrászszakma színe-java gyűlt …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum