2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Rendőröket rendeltek ki a kilakoltatásra ítélt agytumoros asszony ellen

Két rendőr jelent meg kedden délben annak az agytumoros asszonynak a lakásán, akit ugyancsak beteg férjével és 12 éves kisfiával együtt akarnak kilakoltatni VIII. kerületi önkormányzati bérlakásából – jelentette a Magyar Szociális Fórum az érintett család tájékoztatása alapján.

A rendőrök Répási Gábor végrehajtóval és társával, továbbá két hölggyel együtt jelentek meg a Magdolna utcai lakásnál. A végrehajtók durva, fenyegető hangnemben kifogásolták, hogy a család – lakásban maradása érdekében – segítséget kért a Magyar Szociális Fórumtól, az RTL Klub híradója pedig bemutatta állapotukat és szólt a tervezett kilakoltatásról – mondta a családfő -, aki szerint az egyik rendőr eközben a pisztolyán tartotta a kezét.

Mint ismeretes, a Magyar Szociális Fórum szombaton üzenetben kérte Kocsis Máté polgármestertől, hogy vonja vissza a kilakoltatási határozatot, és emberséges magatartás tanúsításával kerülje el a család életét és egészségét fenyegető nagyobb veszélyt. Az RTL Klub vasárnap esti híradójában arról is beszámolt, hogy az önkormányzat engedékeny hangot ütött meg, és a héten felkeresik az érintetteket.

„Minket megriasztott a két rendőr, mert állításuk szerint, ha segíteni akartak volna,
akkor miért van szükség ennyi főre, plusz rendőrre” – mondta a családfő az MSZF szervezőjének – majd így folytatta: A végrehajtó a szavamba vágott, nem óhajtotta megérteni, amit én akartam mondani, hogy miért télvíz idején akarnak kilakoltatni minket, és hogy a fizetési jó szándékunkhoz nem fér kétség, hátat fordított nekünk, és elmentek.

Az eset után a Magyar Szociális Fórum újabb üzenetet küldött Kocsis Máté polgármesternek, és megkérdezte tőle, vajon ez volna-e hivatalos válasza az MSZF szombati levelére, és vajon a rendőri kísérettel megjelent végrehajtók az ő akaratából mentek-e az agydaganatos asszony lakására.

Az agytumoros asszonyt, vese- és cukorbeteg férjét, valamint műtét előtt álló 12 éves kisfiúkat csütörtökön akarják kilakoltatni 9 és 16 óra között.+++

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek