2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Miskolc nem tiszteli a törvényeinket?

Azonnal végrehajtandó határozatban szólította fel a miskolci önkormányzatot a számozott utcákon élő emberek megfelelő elhelyezésére és a velük szembeni diszkriminatív gyakorlat felfüggesztésére az Egyenlő Bánásmód hatóság még a nyáron. Most bíróság mondta ki, hogy az EBH határozata végrehajtandó, ezért civilek szólítják fel a várost a kilakoltatások felfüggesztésére.

A bíróság döntése alapján civil jogvédő szervezetek közös miskolci találkozójukon arról döntöttek, hogy felszólítják a várost, hogy az EBH által előírt intézkedési tervek elkészítését haladéktalanul kezdje meg, a folyó kilakoltatásokat pedig függessze fel!

Még a nyár közepén döntött az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) a Számozott utcák felszámolása ügyében. A Hatóság megállapította, hogy Miskolc város önkormányzata  az ott lakó mintegy 900 emberrel szemben közvetett hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Az EBH döntése szerint a város a kérdéses telepfelszámolást anélkül kezdte meg és folytatta, hogy azt megfelelően előkészítette volna. Elmulasztották felmérni a telepfelszámolás ott élőkre gyakorolt hatását, illetve forrást sem rendeltek az intézkedéshez. Az ott élőket ezáltal a hajléktalanság vagy más szegregátumba való költözés veszélyének tették ki.

Miskolcon ötmilliárdos beruházással felújítják a stadiont, és Kriza Ákos polgármester szerint nem várható el, hogy oda “nyomortelepeken keresztül menjen a több tízezer szurkoló”. Ezért a miskolci önkormányzat az e célra átalakított rendeletekre támaszkodva kiteszi a számozott utcák nevű, közepesen lepusztult kertvárosias környék (zömmel cigány) lakóit. Az első körben érintetteknek 2014 augusztus végéig kellett távozniuk, de a stadionos érvelés alapján egyértelműnek tűnik, hogy előbb-utóbb mindenkinek mennie kell.

A Hatóság döntésében a várost 500.000,-Ft bírság megfizetésére, és olyan intézkedési tervek elkészítésére kötelezte, amelyek a lakók jogszabályoknak megfelelő elhelyezésére vonatkoznak. Felszólította továbbá az önkormányzatot, hogy az intézkedési terv elkészültéig hagyjon fel diszkriminatív gyakorlatával az érintett területen lévőkkel szemben.

Az EBH emellett arról is rendelkezett, hogy az intézkedési terveket az önkormányzatnak akkor is ki kell dolgoznia a Hatóság által megállapított, december 31-i határidővel, ha a döntés ellen bírósághoz fordul (vagyis elrendelte az azonnali végrehajthatóságot).

Miskolc város önkormányzata bírósági felülvizsgálati kérelmében a határozat végrehajtásának felfüggesztését is kérte. Ezt a kérelmét azonban az illetékes Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította – erről értesült október 7-én az EBH eljárását kezdeményező, és a bírósági eljárásban beavatkozóként fellépő Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI). A bíróság álláspontja szerint a határozat végrehajtásához közérdek fűződik, mely az ügyben érintett nagy számú személy (köztük sok kiskorú) emberi méltóságához és emberhez méltó lakhatásához kapcsolódik.

A cigányellenes politika abbahagyására, a miskolci számozott utcák lakóinak emberhez méltó elhelyezését szolgáló intézkedési terv mielőbbi kidolgozására, valamint a kilakoltatások felfüggesztésére szólítja fel a városvezetést a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Magyarországi Roma Parlament elnöke, több jogvédő civil szervezet és független szakember.

Amnesty International Magyarország – Jeney Orsolya igazgató
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány (CFCF) – Daróczi Gábor elnök
European Roma Rights Centre (ERRC) – Ujlaky András igazgató
Havas Gábor szociológus
Lengyel Gabriella szociológus
Magyarországi Roma Parlament – Horváth Aladár elnök
Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat – Váradi Gábor elnök
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) – Muhi Erika igazgató
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – Kapronczay Stefánia ügyvezető igazgató
Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért – Szőke Sándor alelnök
Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ Megyei Szervezete – Dancs Mihály elnök

Fotó: Hajdú D. András / RSK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek