2026. 05. 24. vasárnap

Eszter, Eliza

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF

Köztünk szólva

A Helsinki Bizottság beperelte a Fideszt
Jóhírneve és becsülete megsértése miatt adott be keresetet kedden a Magyar Helsinki Bizottság. Az alperes a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, amely közleményében azt állította: a jogvédő egyesület „a…
Amerikai nehézfegyverek Magyarországra?
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy nehézfegyverzeteket és egy amerikai zászlóaljat telepít Magyarországra. A harci erők telepítéséről konzultációk folynak a magyar kormánnyal – adta hírül a Magyar …
Ideje kimászni a homokozóból!
A nemzeti szabadságharcot csak választási kampányszinten folytató kormányzatunk úgy döntött, hogy a határőrség megerősítése helyett tájékoztató óriásplakátok kihelyezésével „rémiszti halálra” az illeg…
Apukám most már nem ver
Ez egy idézet abból a visszajelzésből, amit egy 9 éves kisfiú az édesapjáról mondott. De ezt majd később fejezem be, inkább az előzményeket írnám le. A II. Világháború óta 250 háború volt és napjain…
Befolyással üzérkedés a MISEK-ben?
Az Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján a MISEK intézményeiben befolyással való üzérkedés bűncselekményének gyanújával vádemelést indítottak. A Jobbik a korrupció minden for…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142270

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés