2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Összegzés a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok zárókonferenciájáról

A Dialóg Egyesület és a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alap lebonyolító szervezetei közösen szerveztek konferenciát 2015. október 12-én Miskolcon, a Miskolci Galéria Kondor-termében. Svájci hozzájárulással a 2012. és 2015. közötti támogatási időszakban összesen 111 projekt (102 civil és 9 ösztöndíjas) valósulhatott meg, túlnyomórészt Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban, helyben működő civil szervezetek vezetésével. A zárókonferencia ezek eredményeit, tapasztalatait, jó gyakorlatait összegezte.

A megnyitó részeként Ueli Stürzinger, Svájci Fejlesztési Együttműködés Hivatal divízióvezetője köszöntötte a jelenlévőket, és kiemelte az Alap nyújtotta támogatásból megvalósuló projektek társadalmi fontosságát.

Ezt követően Béres Tibor, az egyik lebonyolító szervezet, az Autonómia Alapítvány programvezetője összegezte az időszak eredményeit és tanulságait. Kifejtette, hogy a Civil Alap a szociális és környezetvédelmi területen tevékenykedő civil szervezetek megerősítését és kapacitásaik növelését célozta, míg az Ösztöndíj Alap marginalizált helyzetű diákokat segített középfokú tanulmányaik elkezdésében vagy folytatásában. Ezután beszélt a támogatott projektek céljáról és jellegéről, eredményességükről, innovativitásukról, módszertani kidolgozottságukról, és modellszerűségükről. Szó esett a kialakult partnerségekről, a projektek beágyazottságáról, valamint hogyan sikerült a nyilvánosság felé kommunikálni a programok eredményeit. Végezetül annak a kérdőíves felmérésnek ismertette eredményeit, melyet 71, az Alap pályázataira jelentkező szervezet töltött ki, és egyebek mellett olyan kérdésekről nyilatkoztak, mint a saját, vagy a civil szektor helyzete.

Néhány sikeres projekt is bemutatkozott a nap folyamán, hogy saját példájukkal jó gyakorlatokat mutassanak be a zárókonferencia vendégeinek. Siroki László, a Csereháti Roma Önsegítő Közhasznú Egyesülettől a Csereháton élő roma fiatalok média-alapismereteinek bővítését célzó projektről beszélt. A Szeged környéki Pontus Egyesület részéről Balázs Ákos számolt be Motiváció Műhely nevű kezdeményezésükről, mely célja a hátrányos helyzetű tanulók alapvető szövegértési készségeinek fejlesztése volt. Dr. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány a gömöri térségben végzett, fenntartható fejlődés érdekében tett munkáról beszélt. Az Ongai Kulturális Egyesület képviseletében Takács László bemutatta a közösségi gyümölcsbank és tankert létrehozásán dolgozó projektjüket, amely a gyümölcstermesztés évszázados hagyományát, és az önellátás szemléletét népszerűsítette Ongán és tágabb környezetében. Végezetül Sélley Andrea, a Dialóg Egyesület elnöke számolt be a miskolci Avas lakótelepen végzett közösségfejlesztői munkájukról. A „TÉRerő” nevű projekt az avasi közösségek köreiben felmerült problémákra reagált, és közösségi alapú szolgáltatásokat indított be.

Kora délután a zárókonferencia vendégei három csoportra osztódtak, és moderátorok segítségével értékelték projektjeiket; egymást tapasztalataikkal segítve. Olyan kérdésekre keresték a válaszokat, hogy mi volt sikeres, vagy mit kellett volna másként csinálni, és hogy az elért eredményeket hogyan lehet folytatni, fenntartani. A konklúziókat végül moderátorok ismertették a jelenlévőkkel.

Az ebéd igazi gasztronómiai különlegességek tárháza volt a térség jellegzetességeiből összeállítva: zöldségek a Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesülettől Hét községből, Pányokról kemencében sült finomságok adták a falusi vendégasztal felhozatalát, Telkibányáról frissen sült pékáruk érkeztek, Jósvafőről sajtok, Arnótról pedig szörpkülönlegességek nyújtottak kóstolót a helyi termékekből.

Zárásként Móra Veronika, a lebonyolító szervezetek konzorciumát vezető Ökotárs Alapítvány elnöke értékelte a megvalósult projekteket. Megköszönte a közös munkát, és sok sikert kívánt mindenkinek, aki a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alap támogatásával valósított meg projektet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek