2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

MSZP:Nyolc hónap mérlege

Hangzatos ígéretek és szomorú valóság – így összegezte a kormány eddigi, nagyjából nyolc hónapos munkáját Gúr Nándor, az MSZP megyei szövetségének elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Majd ezt mondta: a radikális adócsökkentés megvalósult a 16 százalékos, egykulcsos adó képében, de ez csak a legmagasabb jövedelműeknek kedvez. Ráadásul mindez több százmillió forint bevételkiesést eredményez, amelyet más forrásból, megszorításból fedez  a kormány.

A kormány azt ígérte, áprilisban, hogy két hét alatt rendet tesznek, ehhez képest most az látszik, hogy 35%-kal nőtt tavaly a személyek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma – mondta az országgyűlési képviselő, tehát ez sem volt igaz.
Ráadásul minden eddiginél nagyobb a tartós munkanélküliek aránya, amit a közszférában folyamatosan végrehajtott elbocsátások, és a korábbi közfoglalkoztatási program megszüntetése csak tetézni fog-mondta.
A politikus bírálta az új, Nemzeti Közfoglalkoztatási Programot és elhibázottnak nevezte a kormány gazdaságpolitikáját is.
Végezetül cinikusnak, nevezte azt, hogy tegnap a Sajó mentén veszélyhelyzetet hirdetett a kormány. Azt mondta, hogy nem most kellene ilyen intézkedést hozni, hanem időben ki kellett volna fizetik a helyreállításra, és a gátak, töltések megerősítésére megígért pénz, hiszen információi szerint sok önkormányzatnak, és építőipari cégnek még mai napig is hatalmas összegű pénzekkel tartozik a kormányzat.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…