2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Milyen szakmai munka folyik a Miskolc Holdingban?

A Jobbik még áprilisban jelezte a városvezetésnek, hogy a 17-es választókörzetben több utcában kellene kátyúzni, ilyen a Péch Antal utca, illetve új zúzalékkal ellátni, ilyen az Almás utca. A májusi közgyűlésen a körzet képviselőjeként mindezt szóvá tettem, ahol kiderült, hogy a Holdingnál ez közbeszerzés tárgyát képezi.
Szomorú, hogy július végén a tavaszi munkálatok még mindig nem kezdődtek el. Nem értjük, miért játssza el évről évre ezt a folyamatot a Holding, aminek eredményeként szinte egész nyáron járhatatlanok a téli időszakban tönkrement utak. Véleményünk szerint mindez teljesen szakmaiatlan, hiszen mód lenne arra is, hogy időben lefolytatott közbeszerzési eljárással kiválasszák a kivitelezőt, aki pedig az akár két-három évre szóló keretszerződések alapján ütemezetten, időben, a megrendelő által az éppen szükséges helyeken folyamatosan végezné a felújítási munkákat. Ezáltal a lakóknak nem kellene hónapokat várniuk egy-egy útszakasz felújítására.

A Jobbik – ha a városvezetés igényli – szívesen felajánlja szakmai tapasztalatát, amit leghatékonyabban a Holding felügyelőbizottságában tudnánk átadni, ahonnan persze a városvezetés mára az ellenzék egészét kizárta.

Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…