2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Hejőszalontára nem vonatkozik az Alaptörvény?

Hejőszalontára nem vonatkozik az Alaptörvény?

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság még 2013 tavaszán indított vizsgálatot Szabó Gergely a Jobbik megyei alelnöke, hejőszalontai önkormányzati képviselő indítványára. Az ok: a hejőszalontai önkormányzat nem tesz eleget a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatokra vonatkozó általános elektronikus közzétételi kötelezettségének.
A Hatóság tájékoztatta a település jegyzőjét, hogy a közérdekű adatok megismerése Magyarország Alaptörvénye szerint alapvető jog, és a kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat internetes honlapon hozzáférhetővé kell tenni. A jegyző először megpróbálta félrevezetni a Hatóságot azzal, hogy a jogszabályi kötelezettségüket azért nem tudják betartani, mert Szabó Gergely önkormányzati képviselő rendelkezik a hejőszalontai önkormányzati honlap jelszavaival, melyet nem akar megosztani. A Hatóság a félrevezetést felismerve „hosszú” időt hagyott a hiányosságok pótlására, de a jogszabályok betartására ez sem bizonyult elegendőnek. Ezután a Hatóság a honlapján közzétett nyilvános jelentés, ha úgy tetszik megszégyenítési kísérlet útján próbálja az Alaptörvényben meghatározott alapvető jogot kierőszakolni a törvényt be nem tartó önkormányzattól.

Vajon elég erőteljes „szankció” ez az Alaptörvény betartatására? Álláspontunk szerint nem. A jogrendszer a kötelezettséget előírja, de a be nem tartását a hatóságok már csak tessék-lássék módon büntetik. Jelen esetben több hónapig, esetleg évig eltartó bírósági eljárást is lehetne indítani, hogy az alapjog megsértése mihamarabb megszűnjön, de úgy látszik fontosabb a közigazgatáson belüli tolerancia, mint az állampolgárok jogainak az azonnali érvényre juttatása.

Jobbik Hejőszalontai Szervezete

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp