2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

DK: Mi lesz a sorsa a megszüntetett újpesti kórház épületének?

A kormány bejelentette, hogy megszünteti az újpesti Károlyi kórházat. A Fidesznél ezek szerint eddig tartott a tavaly meghirdetett kórházpolitika, amit Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár szó szerint csak úgy foglalt össze, hogy „nem zárunk be kórházakat”. Újpestnek ezzel a korábbi négy kórházából mára egy sem maradt.
A bejelentés persze egy régóta tartó folyamat végét jelenti, hiszen a kórház szakellátásainak száma és színvonala folyamatosan csökkent az elmúlt években. Arról ugyanakkor még mindig nem esett szó, hogy a kormánynak mi a célja a bezárt kórház épületével.

Hazánk elöregedő és folyamatosan elszegényedő társadalmának egyre nagyobb szüksége lenne betegotthonokra. Jelenleg óriási hiány van olyan intézményekből, amelyek emberi körülményeket és szakszerű ellátást biztosítanak a magukat ellátni képtelen idősek és rászorulók számára. Az újpesti kórház esetében minden felszerelés és körülmény készen állna ahhoz, hogy az épület ne az enyészet, a dolgozók pedig ne az elbocsájtás sorsára jussanak.

A Demokratikus Koalíció szerint ha már elkerülhetetlen a Károlyi kórház bezárása, nem szabad hagyni, hogy tönkremenjen az intézmény épülete. A DK szerint egy Újpesten létesített betegotthonnal nem csak a kórház épületét és felszereléseit, hanem az eddig ott dolgozók munkahelyeit is meg lehetne menteni.

László Imre
A DK egészségügyi munkacsoportjának vezetője

Berényi Erzsébet
Újpesti önkormányzati képviselő DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek