2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Áttörés a fideszes titkosítás-mutyi eltörlésében

DK kezdeményezésére a bíróság először rendelt el titokfelügyeleti eljárást. Ennek alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak két hónapja van arra, hogy megvizsgálja: jogszerű volt-e titkosítani azokat az adatokat, amelyek a Széchenyi Bankba történő állami befektetésre vonatkoznak.
Mint ismert, a Nemzetgazdasági Minisztérium 3 milliárd forint közpénzt fektetett a Széchenyi Bankba, egy jobboldali pénzember törvénytelenül működő vállalkozásába. A befektetés előtt megtörtént a bank teljes átvilágítása, ahol ki kellett derülnie a törvénytelen működésnek, ezáltal annak, hogy a magyar állam nem üzlettársként, hanem bűntársként száll be Töröcskei bankjába.

A Demokratikus Koalíció korábban hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést, de mivel ez is egy fideszes pénzintézet, azt az ügyészség elutasította, akár csak a Quaestor-ügyben. A DK ezért a 3 milliárd forintos állami befektetést megelőző átvilágítási jegyzőkönyv kiadásáért indított pert. A jelentést Varga Mihálynak és Matolcsy Györgynek is meg kellett ismernie, mielőtt a

kormány közpénzt fektetett be a Széchenyi Bankba. Az Orbán-kormány most is azt csinálta, mint minden fajsúlyos korrupciógyanús ügyénél: titkosította a dokumentumokat, hogy ne derülhessenek ki a fideszes politikusok és a fideszes bankárok közös disznóságai.

A bíróság ma kimondta: felül kell vizsgálni az átvilágítási jegyzőkönyv titkosságának szükségességét. a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak két hónapja van arra, hogy eldöntse: jogszerű volt-e titkosítani azokat az adatokat, amelyek a Széchenyi Bankba történő állami befektetésre vonatkoznak.

Kerék-Bárczy Szabolcs
elnökségi tag DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…