2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

A fideszesek döntöttek: Magyarországot nem kell megvédeni

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén foglalkozott – idén már másodszor – a „Magyarországi helyzet” előterjesztéssel. A beadványban a kezdeményező parlamenti bizottság az Európai Bizottságot kéri számon, hiányolva a Magyarországgal szembeni szankciókat – beleértve szavazati jogának esetleges megvonását is. A napirendre vétel nyilvánvaló oka Magyarország bevándorlási politikája volt. A vitában felszólaló balliberális képviselők – köztük két magyar is – a Magyarország elleni szankciók alkalmazását szorgalmazták.

A Fidesz képviselői a vitában nem vettek részt, meg sem jelentek az ülésteremben, vagyis nem védték meg Magyarországot – ahogyan frakciójuk, az Európai Néppárt felszólalója sem. Kiállt ugyanakkor a magyar migránspolitika mellett a brit konzervatívok, a brit Függetlenségi Párt (UKIP), a francia Nemzeti Front és magam is a Jobbik képviselőjeként.

Felszólalásomban úgy véltem, Magyarországon a jogállamiság és demokrácia viszonyain két helyen kellene javítani: a korrupció és a média kiegyenlítetlensége kapcsán. Magyarországot és a magyar embereket viszont azért támadja az uniós bürokrácia, mert megvédte a magyar és így a schengeni határokat is. A tapasztalható szervezett bevándorlás egy háború része, mely ellen nemcsak közös, hanem eredményes migránspolitikára lenne szükség. Egyúttal határozottan visszautasítottam, hogy a magyar emberek xenofóbok lennének.

Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…