Jubileumot ünnepel a Miskolci Csodamalom Bábszínház
Kétségtelenül a mai világ divatjával nehéz felvenni azoknak a versenyt, akik az örök értékek fontosságát hirdetik. A Miskolci Csodamalom Bábszínház csapata mégsem csügged – töretlen hittel dolgozik és alkot, sok szépre szomjazó szülő és gyermek nagy örömére. A bábszínház helyzetéről és a bábművészet szerepéről a Nívó-díjas igazgatónővel, M. Németh Erzsébettel beszélgettünk.
– Született túlélők vagyunk – árulja el nekünk. – Hiába egyre kevesebb a pénz, egyre nehezebb a megélhetés, mi nem vagyunk hajlandóak a színvonalat lejjebb adni. Hiába a megszorítások, mi feszített és fegyelmezett gazdálkodásból képesek vagyunk kihozni azt, amit a közönség megszokott tőlünk. Büszke vagyok arra, hogy minden felmerülő probléma ellenére régi formánkat hozzuk, sőt! láthatóan szépül a bábszínház épülete is.
Több évtizedet töltöttem a közművelődésben, 1998-ban vettem át a Miskolci Csodamalom Bábszínház vezetését. Mára megedződtem, hiszen azokat a kérdéseket, amelyeket fiatalként hipp-hopp meg akartam válaszolni, most türelemmel kezelem. Tudom, hogy mindennek megvan a maga ideje, így a bábszínházzal kapcsolatos álmok teljesítésének is.
– A bábszínház munkatársainak nem titkolt célja, hogy az intézmény gyermekcentrummá váljon.
– Ehhez is nagy türelem kell, ugyanis maga az ötlet kilenc évvel ezelőtt pattant ki a fejünkből, és csak mostanában kezd megvalósulni. Ma, ha a nézők bejönnek előadást nézni, már az előtérben garantáltan lehorgonyoznak, ugyanis a kollégák által megalkotott, várudvart idéző falak igazi mesés kalanddá teszik a megérkezést. Hamarosan az előudvar felújítása következik, díszburkolattal fogjuk ugyanis ellátni, és végre az akadálymentesítés is megtörténik. Ez azért lényeges, mert fogyatékkal élőkkel is foglalkozunk, számukra így lesz zökkenőmentes a közlekedés. Hosszú utat tettünk meg, míg a miskolci bábszínház amatőr együttesből hivatalos társulattá vált. 1988-tól félhivatásos együttesként, majd 1992-től hivatásos színházként működünk. Bábszínészeink szakmai tudásukat két tanfolyamon szerezték, melyet a hivatalos munkájuk mellett, a színház szervezésében végeztek el. Az ötven bábdarabon felüli repertoár mellett évi két – három bemutatót tart színházunk, amelyek általában klasszikus mesék alapján készülnek. Fontosnak tartjuk, hogy magyar klasszikusnak számító íróink meséi is megjelenjenek színpadunkon, szorosan kapcsolódva az iskolai irodalom oktatáshoz. A Miskolci Csodamalom Bábszínház így több díjat is kapott az elmúlt évek során – birtokosa a Gyermekekért Díjnak és az MSZOSZ-díjnak is. Megtiszteltetés, hogy elnyerhettük a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiadott miniszteri elismerést, amely az elmúlt hét esztendő – sérültekkel és fogyatékkal élőkkel folytatott – munkájának gyümölcse. 2006 őszén pedig az Álom-álom, kitalálom című előadásunk közönségdíjas lett, az Ungvári Nemzetközi Bábfesztiválon.
– Mit sorolnál az elmúlt tizenöt esztendő nagy eredményei közé?
– Elsősorban a mindennapokat. A gyerek ugyanis komplex figyelmet és lehetőségeket követel. A bábszínház pedig az a fórum, ahol mindezt meg is kaphatja. Nemcsak kellemes, akár feledhetetlen élményekben részesülhet nálunk, hanem személyisége épüléséhez is számtalan benyomást, tanítást kaphat. A mese erejével komoly eredményeket érhetünk el a fiataloknál, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a mai világban is képesek legyenek tisztán élni, tiszteletben tartani hagyományaikat és feladataikat. Emellett pedig lényeges szempontnak tartom azt, hogy a televízió, számítógép által okozott passzivitásból kimozdítsuk őket – és előhozzuk belőlük a kreativitást.
– A napi előadások mellett azonban több sikeres kezdeményezésetek is van.
– Ilyen a már említett Gyógyít a báb című programunk, amely valójában fejlesztő terápia azoknak, akik fogyatékkal élik életüket. Komoly eredményeink vannak e téren, többen a résztvevők közül például nálunk tanultak meg kommunikálni. A játszóház is működik, melynek szerepe különösen fontos napjainkban. Egy gyermek csak akkor válik alkotó felnőtté, ha már gyerekkorban stabil alapok teremtődtek számára ehhez. A helyes értékrend megalkotása is ekkor történik, ami által érteni és építeni fogja a világot, rombolás helyett. Ez épp úgy vonatkozik a sérült gyermekekre, mint egészséges társaikra.
– Azt hallottam, a nyári napközi minden évben teltházas nálatok.
– Nem elég, hogy teltházas, de gyakran nem is tudunk annyi gyereket fogadni, ahányan jelentkeznek. Ez is mutatja, hogy a bábművészet nem megy ki a divatból. A Muzsikáló udvar egyébként is hangulatos terep a közös játékra, vagy akár az ünneplésre. Így aztán nem maradt el az idei Gyereknap sem, és természetesen a tizenöt éves jubileumról is megemlékeztünk. Bábkiállítást rendezünk, a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban, ami szintén érdekességekkel szolgál. Lényeges, hogy bár időnként szélmalomharcnak tűnik a küzdelmünk, megőrizzük lelkesedésünket, hitünket, fontos, hogy valóra tudjuk váltani elképzeléseinket. Ha csak egy bábunyi lehetőségünk van arra, hogy szebbé tegyük a világot, én azt mondom, vágjunk bele!
Fotó: Csáti Ersók Péter
