2024. 05. 14. kedd

Bonifác
1 EUR 386 HUF
1 GBP 449 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Interjú
  • »
  • Hozzájárulni a természeti erőforrások ésszerű kihasználásához

Hozzájárulni a természeti erőforrások ésszerű kihasználásához

Beszélgetés Lakatos István akadémikussal
Miként lehetne elmozdulni a fél-periférikus övezetből? Szegény vagy nincstelen azaz miként minősíthetők az energiahordózóból rendelkezésünkre álló készletek? Melyek a vagyongazdálkodás stratégiai feladatai? Miért vált elismertté napjainkra a szénhidrogén- bányászati kémia? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Dr. Lakatos István akadémikussal, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézetének kutatóprofesszorával.

Minthogy személyében tudhatjuk a campuson működő négy kiválósági központ egyikének vezetőjét, természetesen, beszélgetésünk apropója a tudományos kutatóműhelyek projektben megvalósuló munkája volt.
Ahhoz, hogy megértsük a projekt kiválósági központunkra vonatkozó stratégiáját, céljait, néhány adat felvillantása szükséges. Például azoknak a paramétereknek a megismerése, amelyek szerint a Világbank az egyes országok gazdasági állapotát minősíti. Ezek közül az egyik adat az egy főre jutó nemzeti össztermék, a GDP értéke. Jelenleg a világ népességének csak tizenöt százaléka él olyan országban, amely ezen aspektus alapján fejlett országnak minősül, a bekerülési küszöbszám 2009-ben 12.196 dollár volt. Tehát, ahol ezt az értéket elérte a mutató, azt a fejlett országok közé sorolták. Magyarországot is ide helyezték, az egy főre jutó 12.800 dolláros értékkel, de tegyük hozzá, a GDP vásárlóerő paritáson számolva ez lényegesen több, 18.570 dollár egy főre vetítve. Ez az adat azonban azt is jelzi, hogy Magyarország Európán belül a félperiférikus övezetbe tartozik, hiszen vásárlóerőn számolva a nemzeti össztermék az EU tagországok átlagának mindössze 67 százaléka. Tekintettel arra, hogy az utóbbi években gazdasági növekedés nem következett be, több mint valószínű, hogy ma ez az érték kisebb, és egyedül Budapest és környéke az, amely kommenzurábilis az európai körülményekkel. Magyarország gazdasága úgy középtájon ballag e tekintetben Ausztria, Németország, Olasz- vagy Lengyel-, és Csehország, valamint Szlovákia mögött, ám megelőzve Horvátországot, Litvániát, Oroszországot, Bulgáriát, Romániát, Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Ukrajnát. Az ország gazdasági erejének, a GDP növelésének célja tehát egy fontos és általános szempont, ám a kiválósági központ stratégiai elképzeléséi között e mellett kulcsszerepet kap a fenntartható fejlődés is, mint kategória. Egy negyedszázaddal ezelőtt fogalmazódott meg a fogalom pregnáns elméleti megközelítése, amely szerint a fenntartható fejlődés az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság harmóniáját jelenti. Amennyiben „kibontjuk” ezt a gondolatot, az értelmezési lehetőségek közé tartozik a konstans fogyasztás, mint a gyenge fenntarthatóság biztosítéka, a konstans természeti erőforrások, mint a szigorú fenntarthatóság záloga, és a harmadik elem a generációk közötti egyenlőség. Megjegyzem, az első kategória közgazdaságilag értelmezhető és teljesíthető is, a harmadik azonban, minthogy nem definiálható követelményekről van szó, e tekintetben nem értelmezhető.
A mi esetünkben a vizsgálódás górcsöve a természeti erőforrásra, mint kategóriára irányul. Ebben az értelemben az emberiség számára a természet szolgáltatta, vagy a természetből vett, valamely céljának megvalósításra alkalmas, vagy lehetőséget adó anyagi tényezőről beszélünk. A gazdasági életben aligha kell magyarázni, hogy alapvető jelentősége van az ásványi nyersanyagoknak, ezen belül az energiahordozóknak, a termőföldnek és a víznek. Bizonyos értelmezés szerint ide számíthatók még a következők: az atmoszféra, az éghajlat, a növény és állatvilág, a táj természeti jellege is.

-A gazdálkodást illetően milyenek ezek a természeti erőforrások, mit mondanak a földtani vagyonra vonatkozó kutatási adatok?
-Tudni kell, hogy egy általánosító jellegű megközelítés szerint a természeti erőforrások mennyisége 37,9 milliárd tonna, aminek valamivel több, mint felét az ásványok adják,  legnagyobb értékkel ezek részesednek  majd következik a lignit és a szén, a kettő együtt mennyiségileg megközelíti a harminc százalékot. A közfigyelem centrumában azonban a szénhidrogének állnak, az említett földtani vagyonon belül ezek részaránya 1,4 % földgáz, 0,6 % kőolaj, 1,1 % a nem hagyományos kőolaj és 8,6 % a nem hagyományos földgáz esetében. Az érceket még nem említettem, azok 3,1 százalékát teszik ki a vagyonnak.
Még néhány jellemző, ami a természeti erőforrások földtani vagyonán belük a hasznosítható ipari készlet nagyságát mutatja be. Ez mindig kisebb a földtani vagyonnál, esetünkben ez összességében hozzávetőleg 19,5 milliárd tonna, aminek a felét ennek itt is az ásványok teszik ki. Fontos figyelembe kell venni, hogy energiagazdálkodásunk jövőjét illetően számításba vehető és veendő mennyiségek a következők: a lignit és a szén együttesen 36 %-át, a szénhidrogének, egyenértéken számítva, mintegy két és fél milliárd tonnát azaz, valamivel több, mint 10 %-át, míg az ércek pedig 1,4 %-át adják az ipari készletnek.

-Képesek vagyunk „hozzászólni” energiapolitikai kérdésekhez?
– Úgy érti, nemzetközi viszonylatban? Nem. Magyarország teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, ezért ennek a kiválósági központ programnak is van egy olyan szegmense, amely kifejezetten az energia ellátottsági problémával foglalkozik. Itt abból kell kiindulni, hogy az ország a kőolajigényének kilencven százalékát, a földgáznak a nyolcvanöt százalékát külföldről szerzi be, és most már az is a probléma, hogy a szénféleségek területén is  ahol nem lignitről van szó, hanem jó minőségű barnaszénről vagy feketeszénről  már harminc százalék az import. Megnehezíti a dolgunkat, hogy a Tiszaújvárosban, Berentén és Polgáron üzemeltetett amerikai tulajdonú erőműveket leállították. Így az áramigényünknek is közel harminc százaléka külföldről származik. Ez nem volna szükségszerű, hiszen az szilárd fosszilis energiahordozókat illetően teljes ellátásra lehetne törekedni. Ami a szénhidrogén importot illeti, Magyarország Európában, arányaiban a legrosszabb helyzetben van, mert sehol nincs ilyen nagy importhányad a fogyasztásban. Egyebek mellett ezt azért is érdemes kritikusan kezelni, mert a hivatkozási alap az, hogy azért kellett visszafejleszteni a fosszilis energiahordozókra alapozott energiatermelést, mert annak nagy a széndioxid kibocsátása. A nemzetközi egyezmények alapján Magyarország kapott egy kvótát, amit nem illik átlépni. Rossz volt azonban a kvóta rögzítésénél a magyar opció, ugyanis a meghatározásnál azt a mennyiséget vették alapul, amely a kilencvenes évek elején a lezuhanó ipari termelést jellemezte. Ez automatikusan azt jelentette, hogy a kibocsátás is arányosan visszaesett. Itt valóban érdekes adatok mutatják meg a változás lényegét. Széndioxid kibocsátás, ekvivalens értékkel számolva, 1985 és 1987 között 122 millió tonna volt, mára ez az adat lényegesen kisebb, 83 millió tonna körül alakul. A csökkenés azonban csalóka és kérdéseket vet fel, mint ahogyan az ezzel kapcsolatos kvóta megállapítása is, hiszen azóta bizonyos iparágak teljesítménye jelentősen visszaesett, és más termelőágazatok szerkezete is alaposan, többnyire kedvezőtlenül megváltozott.
Visszatérve az energiakérdéshez, a szóba került hivatkozási alaphoz: Magyarországnak a szénkészlete nagy, csak nem használjuk ki. A földtani vagyonban 28 %-ot képviselnek a szénféleségek, és a kitermelhető készlet is 13 %-a, azaz négy és fél milliárd tonna ezen energiahordozók aránya. Korábban a termelési csúcsban 27 millió tonna szenet bányásztak, így kiszámítható, hogy ez hány évre szóló termelési élettartalmat jelent. Mi történt? Az összes mélyművelésű bányát bezárták, az igen jelentős tornyi lignit vagyonhoz pedig környezeti okok miatt nem lehet hozzányúlni. Zambó János professzornak volt az a mondása, hogy az a legdrágább energia, ami nincs. Én ehhez annyit tennék hozzá, ugyancsak drága az, amit meg kell külföldről világpiaci áron venni, a legolcsóbb pedig az, amit meg lehet termelni. Idehaza.

– A kiválósági központ kutatóműhelyeinek munkájában központi helyen vannak a vízgazdálkodással és a környezet védelmével összefüggő munkák. Milyen paraméterek jellemzik a munkák hátterét?

-Magyarország vízgazdálkodását meghatározza az évenkénti átlagos 600 milliméteres csapadék, ami alapján összesen 55,8 köbkilométerrel számolhatunk. Befolyásoló tényező a folyók vízhozama, ez az adat eléri esztendőnként a 114 köbkilométert. Főbb folyóink közül a Tisza szennyezettnek, a Duna kevésbé szennyezettnek minősíthető.
A felszín alatti vizeink mennyisége becsülhető, ezek 17 %-a ivóvíz minőségű, 23 %-a nem EU szabványú. Megjegyzendő, hogy Magyarország a vízzel legjobban ellátott országa Európának és ezt mint hungarikumot messze nem használjuk ki. Tarthatatlan ez annak tükrében, hogy bár a csapadékvíz mennyisége a közeljövőben várhatóan nem változik, de az éves eloszlása a klímaváltozás miatt valószínűleg egyenetlenebb lesz. Ez mindenképpen felértékeli a beáramló felszíni és felszín alatti vizek jelentőségét és tárolásának megteremtését.
Mielőtt a hulladék-gazdálkodásról szót ejtenénk, szenteljünk pár mondatot a hazai földhasználat szerkezetének, hiszen a természeti erőforrás gazdálkodás egyik kulcskérdésről van szó.
Összesen 9,3 milliárd hektárról beszélünk, ennek majd hatvan százaléka mezőgazdasági terület, húsz százaléka erdő, 18,8 százaléka az, amit nem művelnek meg és egy százalék felett van valamivel azon érték, amire azt mondjuk, egyéb terület. Ennek a területnek a hasznosítása, például bioenergiahordozók termelésére mind a megújuló energiatermelés, a lokális energiaellátás, mind a humán erőforrás kiaknázása szempontjából megoldandó feladat. Ami a hulladék-gazdálkodást illeti, évente 26,6 millió tonna hulladék keletkezik, ebből majd ötmillió a szakszerűen kezelt települési és ipari hulladék. Lényeges szólni a jogszerű lerakókról, ezek száma 2700, de természetesen a nem jogszerű lerakókról is szükséges beszélni, ám ezek száma nyilvánvalóan nem ismert. A változásokat jól illusztrálja, hogy 1980-ban a felhalmozott hulladék volumene 106 millió tonna volt, tizenöt évvel később 90, míg ez a mennyiség 2000-re 69 millió tonnára nőtt. A zárt lerakókban lévő ipari hulladékok nagysága mintegy félmilliárd tonna, jelentős hányadát a bányászat, a kohászat, és az energiaipar adta, egy százalék híján az összest. Még egy fontos mutató: a veszélyes hulladékok volumene mintegy 35 millió tonnára tehető.

-Melyek a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás stratégiai feladatai?
– Elsők között említeném a nemzeti vagyon növelését, az új erőforrások megkutatását és kiszélesítését. Szükséges az erőforrások hatékony kihasználása, a készletek növelésével, ehhez persze nélkülözhetetlen az úgynevezett K+F+I folyamat erősítése, a technológiák fejlesztése, és a hatékonyság emeléséhez elengedhetetlen a takarékosság általánossá tétele is. A stratégia fontos eleme az erőforrások tárolásának, a műveletek logisztikájának javítása, és az említett tennivalókhoz a humán erőforrások biztosítása ugyanúgy, ahogyan ide tartozik ez utóbbi esetében, a humán erőforrás összetételének átszervezése.
Paradigmaváltás szükséges tehát szemléleti és gyakorlati kérdésekben, új alapokra kell helyezni az erőforrásokkal kapcsolatos műszaki, gazdasági, jogi, politikai és társadalmi értékrendet.

– Konkrétabban szólva, milyen elemek segítheti, javíthatják „immáron az egyetemi kutatások szemszögéből nézve ” a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást?
-Az alapkutatások, új szóhasználattal élve felfedező kutatások vezetnek az elvi megoldáshoz, amelyeket az alkalmazott kutatások, a módszertani majd technológiai fejlesztések követnek. Az utóbbiak konkrét megoldásokkal járulnak hozzá az elméleti eredmények sikeres megvalósításhoz. A sorban nyilvánvalóan szükségszerűek az úgynevezett pilot tesztek, amelyek révén végül eljutunk a rutinszerű alkalmazásokhoz. Hangsúlyozom, hogy egy feladat megoldásakor eleget kell tenni mind a globális, mind a lokális feltételeknek. A kiválósági központ tevékenységében pedig jelen kell lennie minden felsorolt elemnek, a teljes innovációs láncnak, így jelenik meg a kutatás társadalmi hasznossága.
Nézzük kicsit közelebbről ezeket a tudományos műhelyeket, ismereteim szerint a kiválósági központ három ilyen tudományos egységből épül fel.
Az első műhely, amely a környezet és fenntartható természeti erőforrás gazdálkodás témáját öleli fel, Dr. Bőhm József, egyetemi docens irányításával dolgozik. Magában foglalja a vízkészlet gazdálkodással foglalkozó kutatást, aminek vezetője Dr. Szűcs Péter, egyetemi tanár, a nyersanyag gazdálkodás kutatásainak vezetője Prof. Dr. Csőke Barnabás, egyetemi tanár, a hulladék-gazdálkodás és jogi szabályozás kérdéseit pedig Dr. Madarász Tamás, egyetemi docens irányításával kutatják. Felsorolásomban a második tudományos műhely vezetője Prof. Dr. Tihanyi László, intézetigazgató, egyetemi tanár, ezen belül Dr. Szemmelveisz Tamásné vezetésével a biomassza hasznosításának kérdéseit, Dr. Tóth Anikó Nóra, egyetemi adjunktus irányításával a geotermia kutatásait, és Dr. Bódi Tibor intézetigazgató, egyetemi docens vezetésével a megújuló gázok problematikáját, míg Tihanyi professzor vezetésével a szén-dioxid tárolás lehetséges módozatát kutatják. A harmadik tudományos műhely a Geoinformáció és feldolgozás címet viseli, vezetője Prof. Dr. Dobróka Mihály, intézetigazgató, egyetemi tanár, aki egyben a geoinformációs kutatások irányítója, míg Prof. Dr. Kocziszky György dékán vezetésével a geoinformáció közgazdasági alapjainak kutatásai zajlik. Az említett területek művelésében összesen 149 kutató vesz részt.
A projekt indítása óta eltelt majd egy esztendő, bizonyára beszélhetünk eredményes kutatásokról, kutatási területekről.
Igen, a projektnek köszönhetően is, az eredményes kutatási területekhez tartozik a karszt és karsztvíz előfordulások rendszerszemléletű vizsgálata, különös tekintettel a Bükk hegységre, továbbá a termálvizek hidrológiai és energetikai hasznosításának műszaki tudományos megközelítése, a termál kutak működésének optimálása. Folytatandó a sikeres témaköröket, ide sorolom a biomassza és bioenergia regionális szerepének értékelésével, a hulladékalapú energiatermelés időszerű kérdéseinek tisztázásával foglalkozó kutatásokat, vagy azt, amely a környezetkárosító anyagok terjedésének, emissziójának hidrodinamikai modellezésével, a terjedés korlátozásához alkalmas gátak fejlesztésével foglalkozott. Ebbe a sorba tartozik a szén-dioxid geológiai formációkban történő elhelyezhetőségének felmérésére, a területi potenciál meghatározására, továbbá a csővezetéken történő szállítás műszaki jellemzőinek vizsgálatára irányuló munka. Eredményesnek tekinthető a geológiai formációk sztratigráfiai és ásványtani vizsgálata az Alpokban az új ásványok felfedezésével és leírásával, valamint az a munka, melynek révén a környezetvédelemmel kapcsolatos vízjogi, közjogi és társadalmi kérdések tisztázódtak a nemzetközi bírósági gyakorlat tükrében. Sikeresen vizsgáltunk kőolaj- és földgáztermelő kutak üzemeltetésével kapcsolatos kérdéseket, a fluidum kiemelés különböző módszereinek optimálására, a kútszerkezet elemeinek fejlesztésére vonatkozóan. Hasonlóképp jól alakult a szezonális gázellátás biztonságát szolgáló, a tárolást és a folyamatos betáplálást érintő lokális és globális feltételrendszer pontosításra irányuló kutatásunk, és eredményes volt az extrém PVT tulajdonságokkal rendelkező, nem konvencionális gáztároló formációk szerkezeti és fizikai-kémiai tulajdonságainak meghatározása, a földtani vagyon hasznosíthatóságának vizsgálata.
Foglalkoztunk a különböző ásványi nyersanyagok, hulladékok és melléktermék jellegű szilárd anyagok hasznosítást előkészítő technológiák és berendezések fejlesztésével, valamint az ásványi nyersanyagok kőzetfizikai tulajdonságainak meghatározására alkalmas matematikai összefüggések és modellek kidolgozásával. Ezek a kutatások is az eredményesek közé sorolhatók, mint ahogyan ilyen volt az is, amely az új inverziós geofizikai módszerek és modellek kidolgozásával a nagymélységű és a közvetlen földfelszín alatti geológiai, archeológiai formációk helyének, geometriai adatainak meghatározására irányult. A egyetem tudományos potenciál látványos javulását demonstrálja, hogy az elmúlt időszakban ígéretesen javultak a tudománymetriai mutatók, a publikációs tevékenység soha nem látott javulása növeli az esélyt mind a pályázati tevékenységben és a tudományos fokozatok megszerzésére irányuló törekvésben.

-Milyen következtetésekre adnak módot a lezajlott kutatások?
-A természeti erőforrások ésszerű kihasználásához alapvető nemzetgazdasági és társadalmi érdek fűződik. Magyarország természeti erőforrásai korlátozottak, de néhány esetben, ahogyan erről szó esett már, a hasznosítás foka is alacsony. Megállapítható, hogy a természeti erőforrások optimális kihasználását célzó, a fenntarthatóságot is figyelembe vevő konzisztens stratégiai tervek kidolgozása még várat magára. Azt mondanom sem kell, hogy a természeti erőforrásokat, ezek körét és mennyiségét bővítő valamint a rendelkezésre álló források hatékony felhasználást biztosító K+F+I tevékenység meghatározó eleme az ország gazdasági társadalmi és kulturális felemelkedésének. A kutatásokból, azok eredményeiből pedig leszűrhető, hogy a Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ feladatai konvergálnak a nemzeti célkitűzésekkel és elősegítik a paradigma-váltást.

-A beszélgetésünket akár be is fejezhetnénk itt, ám a kiválósági központok célkitűzései között szerepel a fiatal kutatók munkájának segítése, az egyetemi hallgatók bevonása a kutatási feladatokba. Ennek apropóján beszélne az Ön által vezetett doktori iskola tevékenységéről?
-A Mikovinyi Sámuel Doktori Iskoláról van szó, amelyben ezt a programot tudatosan felhasználjuk arra, hogy a kutatás-fejlesztésbe a doktoranduszokat is bevonjuk. Eleve olyan témákat írunk ki, amelyek ehhez a programhoz elementárisan szükségesek. Persze itt az a probléma áll fenn, hogy a TÁMOP program gyakorlatilag másfél év alatt kifut, befejeződik, bár természetesen lesz egy „poszt” időszak, amikor még a tudományos teljesítést regisztrálni kell. Ez viszont azt jelenti: a doktoranduszok finanszírozásának az említett időszak után valamilyen más formában kell történnie. A doktoranduszok egy részének tanulmányait az állam finanszírozza három éven át, ezen időszak alatt azonban a legritkább esetben tudnak fokozatot szerezni a hallgatók. A doktoranduszok ötven-hatvan százaléka az abszolutóriumot megszerzi ugyan a három év alatt, azonban csak 30-35 százalékuk jut el a doktori fokozatig, és ezek jelentős részük is csak hat-hét év alatt fejezi be sikeresen a képzést. Természetesen, ez nem zárja ki, hogy nagyon tehetséges fiatalok nem tudnak eljutni három év alatt a kijelölt célig, de a sikeres esetekben a kiválóság nagyon sokat számít, ami alatt azt értem, hogy a jelöltek kiemelkedő szorgalommal rendelkeznek és előzetesen már aktívan részt vettek a Tudományos Diákköri mozgalomban vagy dolgoztak a tudományos kutatói pályán. A doktorandusz képzést alapvetően befolyásolják a fentieken kívül az életszínvonalbeli problémák. Nevezetesen, a fiatalok, amikor elvégzik az egyetemet huszonhárom évesek, eljutnak abba az életszakaszba, amikor családot szeretnének alapítani, amikor az életfeltételeiket meg kell teremteni. Ha egy fiatal szakember fejébe veszi, hogy tudományos pályára lép, nagy terhet vállal magára. A tudományos életben elindulni, a PhD programba belépni, annak a feltételeit teljesíteni és közben az egyéni, családi életet is elkezdeni embert próbáló feladat. Az egyén számára a nehézségek összemérhetetlenek ahhoz viszonyítva, mint ha valaki egy multinacionális céghez kerül. Ráadásul a műszaki tudományok területén ennek ma úgyszólván korlátlan határa van.

-Keresleti helyzet alakult ki?
-Így van. Ha csupán a szénhidrogén-iparról beszélnék, ott kifejezetten szakemberhiány lépett fel, annak ellenére, hogy az egyik legjobban fizető szakma. Ami a Miskolci Egyetemet illeti, itt a műszaki karokon végző, jó képességű hallgatók „lábon elkelnek” harmad-, negyedévben (az MSci. fokozat megszerzése után). A multinacionális cégek gyakori vendégek az egyetemen munkatársak toborozása érdekében, és a végzős műszaki végzettségű hallgatók nyolcvan százalékának megvan az a hely, ahová dolgozni megy. A másik kérdéskör és probléma: belép a Műszaki Földtudományi Karra évente hat-nyolc doktorandusz hallgató, a gépészeknél 10-12, az Anyagtudományi Karon ugyanennyi. Az induló fiatalok között kétségkívül vannak olyanok, akik hezitálnak, arra várnak, hogy egy jó állást találjanak. Ezt az időszakot hasznosan kell eltölteniük, mit csinálnak? Belépnek a PhD képzésbe. A tapasztalat azt mutatja, ha egy kedvező állást talál a fiatal, először azt kéri, engedélyezzük a tanulmányainak egyéves felfüggesztését, azután még egy esztendőt kér, és a végén kiesik a programból, sajnos következmények nélkül. Ugyanakkor, ezen idő alatt felhasznált egy állami finanszírozású doktoranduszi helyet, mondhatjuk úgy: mástól vette el, nem beszélve a képzés költségeiről.

-Beszéljünk az intézetről, az egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézetéről, amelynek Ön volt a korábbi vezetője.
-Az intézet közfeladatként ellátandó alaptevékenysége tudományos kutatások és fejlesztések végzése a természettudományok területén, továbbá széleskörű innovációs és technológiai transzfertevékenység folytatása és azok koordinálása. A K+F+I tevékenység elsődleges irányát a természeti erőforrások (szénhidrogének, szilárd ásványi nyersanyagok) megkutatásával, intenzív kitermelésével, előkészítésével, tárolásával és szállításával kapcsolatos tárolómérnöki, vegyészmérnöki, irányítástechnikai és informatikai alap- és alkalmazott kutatások képezik. Ezen túlmenően kiemelt új feladata ” az egyetem szervezetében működő karok oktatási és képzési tevékenységébe integrálódva „speciális oktatás, tudományos továbbképzés és szaktanácsadás.
A kutatóintézetben az alap- és alkalmazott kutatások, valamint fejlesztések az alábbi három, tradicionálisnak tekinthető és az alaptevékenység körébe tartozó témacsoportba sorolhatók: intenzív fluidum-bányászati és föld alatti gáztárolási technológiák megalapozását célzó fizikai-kémiai, kolloidkémiai és rezervoármechanikai kutatások, különös tekintettel a lokális beavatkozásokra, a teljes tároló térfogatra kiterjedő műveletekre és a kémiai alapokon nyugvó felszíni technológiákra. A következő a sorban a szilárd ásványi nyersanyagok biztonságos és hatékony kitermelését, tárolását és felhasználását célzó, valamint a műszaki földtan, hidrológia és környezetvédelem támogatását szolgáló kémiai kutatások. Végül a harmadik a többfázisú rendszerekben lejátszódó áramlási és kémiai folyamatok modellezésére alkalmas speciális (nagy hőmérsékleten és nyomáson üzemelő) műszerek, berendezések kifejlesztését, gyártását megalapozó kutatások, továbbá ipari, elsősorban szénhidrogén-ipari technológiák méréstechnikai, továbbá folyamat- és termelés-irányítástechnikai, informatikai rendszerek kiépítését, üzemeltetését támogató alkalmazott kutatások és fejlesztések.

-Megjelent egy könyvsorozat az ön szerkesztésben, amely immár a tízedik eleménél tart.
-A könyvsorozat címe Progress in Oilfield Chemistry, aminek eddig megjelent 9 kötete az egész világon forgalomban van. Az Akadémiai Kiadó által kiadott sorozat legnagyobb forgalmazója az USA központú Amazon.com, de más európai és ázsiai országban is közvetlenül rendelhető mind nyomtatott, mind elektronikus formában. A kötetek népszerűsége annak köszönhető, hogy a szénhidrogén-bányászati kémiának, mint új tudományos területnek mára átalakult a megítélése. Minden szakma többé-kevésbé soviniszta, így az olaj- és gáztermelésben foglalkozók is távolságtartók voltak. A szakma, ha nem is kérdőjelezte meg, de fenntartással fogadta a kémiai és vegyészmérnöki tudományok és a kémiai technológiák széleskörű alkalmazásának fontosságát az olaj- és gázipar „upstream” divíziójának területén. Az utóbbi évtizedben ez a szemlélet alaposan megváltozott. A szénhidrogén-termelés hatékonyságának növelésében eljutottunk egy olyan határhoz, amit kémiai anyagok alkalmazása nélkül nem lehet átlépni. A klasszikus rezervoármechanika arra képes volt, hogy a tárolók megnyitásában eljusson a csúcsra, korábban vertikális kutak voltak, azután horizontális kutak mélyültek, ma már multilaterális kutak működnek, de megmaradt az a gond, hogy az áramlással érintett térből nem lehet a szénhidrogéneket csak alacsony hatékonysággal lehet kiszorítani. Ha nem tudunk a rendszer kedvezőtlen tulajdonságaiba beavatkozni, akkor nem tudunk eljutni egy újabb termelékenyebb, nagyobb hatékonyságú kitermelési szakaszba. Úgy szoktam jellemezni a problémát, hogy a ruhából sem lehet kimosni hideg vízzel az olajfoltot, csak speciális vegyszerek, például mosószerek segítségével. Ugyanígy van a szénhidrogéneket tároló kőzettel is, a kitermelés hatékonyságának növeléséhez kémiai technológiákat kell alkalmazni. Implicit módon ez rendkívül összetett folyamat és nagy K+F kihívás mind horizontális, mind vertikális értelemben. Ma már a fúrástól, a kútbefejezéstől, termeléstől, szállítástól, repesztéstől, kútstimulálástól kezdve mindenhol szükség van a kémiai megoldásokra. Örömömre és megelégedésemre szolgál, hogy a szakma nemhogy befogadta, hanem rászorul, igényli az oilfield chemitry hozzájárulását a folyékony fosszilis energiahordozók hatékony kitermelésének és hasznosításának minden területén.
Nagy szerencsémnek tartom, hogy ez a változás és fejlődés bekövetkezett még az én időmben. Ennek az intézetnek az alapítását Gyulai Zoltán és Szádeczky-Kardos Elemér professzorok kezdeményezték 1957-ben a Magyar Tudományos Akadémia keretében. Az előbbi volt az olajtermelési tanszék első tanszékvezetője, míg az utóbbi, nagy nemzetközi elismerésnek örvendő akadémikus, a Miskolci Egyetem első rektora volt. Gyulai Zoltán professzortól a stafétabot az intézetben Tóth Józsefhez került, aki vegyészként a nagykanizsai olajipari  laborból jött, és nemzetközi hírű szakember lett a gáz-szilárd adszorpció területén. Azt is mondhatom, hogy ő számított a világon az egyes számú szakértőnek, aki maradandó értékű könyveket írt, és olyan izoterma egyenleteket állított fel, amelyek ma is egyedüli, termodinamikailag konzisztens izoterma összefüggések. Tóth professzor huszonhárom évig vezette az intézetet, akit nagy megtiszteltetésként én követtem az intézet igazgatói szolgálatára. Néhány éve ezt a feladatot, 65 éves koromat betöltve, Bódi Tibor kollégám vette át. Azért mondom, hogy szerencsés ember vagyok, mert Gyulai professzor már eleve úgy hozta létre az intézetet, hogy az két osztályból állt: egy klasszikus tárolómérnöki és egy fizikai-kémiai osztályból, amelyek kölcsönösen kiegészítették egymást. Tóth József ezt a felállást megerősítette, és az intézet a kezdetektől fogva ma is úgy működik, hogy a robusztus kutatási területet a szénhidrogén-bányászati kémia jelenti. Munkatársaim most aratjuk le az elődök érdemeit és nagyon örülök a változásnak, mert az a rengeteg munka és eredmény ami ebben az intézetben született és felhalmozódott, meghozta a gyümölcsét, az egyértelmű hazai és nemzetközi elismerést.

-Olvastam, hogy Közép-Európában egyedülálló konstrukció ez a kutatási szervezeti megoldás.
– Való igaz, sőt azt kell mondjam, egy hasonló intézet van, amellyel együtt is működünk, ez pedig Nyugat-Szibériában, Tomszkban működik az Orosz Tudományos Akadémia égisze alatt. Annak is az a neve, hogy Olaj és Gázkémiai Intézet. Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy a termelő és szerviz vállaltok, különösen a globális érdekeltségű multinacionális cégek mindegyikében működik kisebb-nagyobb részleg, team, amelyik a kémiai technológiák, vegyszeres eljárások alkalmazott kutatásával, fejlesztésével foglalkozik. Ezzel párhuzamos az a törekvés, hogy a kutatások jelentős, főleg alapkutatási részét az ipari szervezetek a felkészült kutató egyetemekre allokálják. Így alakult ki mára egy. Az egész világot átfogó kutatási és fejlesztési háló (network), ami nélkül az eredményes K+F+I, az innováció nem képzelhető el.
De említsük meg a Fieldbus Foundationt is
Előzetesen elmondanám, ez az intézet a közel hatvan esztendő alatt egy percig sem volt forráshiányos, mindig jelentős tartalékaink voltak, de érthető módon ennek érdekében eredményesen és hatékonyan kellett nemcsak kutatni és fejleszteni, hanem nagyon keményen kellett gazdálkodni. Ezt meg lehetett tenni mert transzparensen vezettük az intézetet, ez azt jelenti: kialakult egy gentleman’s agreement, hogy aki innen kivisz egy témát, az holnap nem jön be dolgozni, és ez meg is valósult gyakorlatilag több mint ötvenöt éven keresztül. Nem szegték meg ezt még azok a kollégák sem, akiknek szuper érdekeltségű témáik voltak, vannak. Ez vonatkozik azokra a kollégáimra is, akiknek a kiemelkedő fejlesztési eredményeik elismeréseként néhány héttel korábban az amerikai Fieldbus Foundation szervezet itt hozta létre azt a oktató-kutató laboratóriumot, amelyik a világon a hetedik, Európában a második, és a működési területük tizenhét országra terjed ki a régióban. Ezt csak úgy lehetett elérni, hogy Jónap Károly kollégám vezette osztály magas színvonalú munkája visszaigazolta azt a tényt, hogy az intézet megbízható partnere a multinacionális irányítástechnikai cégeknek, többek között a Siemens, az ABB, Emerson, Yokogava vállaltoknak, aminek eredményeként tartós együttműködés alakult ki a szakemberek továbbképzés, berendezéseiket bemérésre és tesztelésre területén. Ennek egyenest következményeként az intézetnek ez a részlege az adott K+F területen megkerülhetetlen a Magyarországon működő iparvállalatok számára is.
Az intézet a saját bevételeiből mindig egy nagyon robusztus részt az infrastruktúra fejlesztésébe fektetett be, ez régen és jelenleg is záloga a stabilitásnak és a fejlődésnek. Az intézet infrastruktúrája működésünk területén teljesen összemérhető az európai kutatóintézetekével. Emberi vonatkozásban fontosnak tartom, hogy megőriztük a munkahelyeket, munkatársainkat a maximális kollegialitás jellemezze, és az intézetben a fluktuáció lehetőleg minimális legyen továbbra is. Bár 1998-ig akadémiai intézet voltunk, és utána úgy tértünk vissza a gyökerekhez, a Miskolci Egyetemhez, hogy az új keretek között is megmaradt az integritásunk, szakmai, humán és pénzügyi értelemben nagy függetlenséget élvezünk. Alapvetően az intézettel szemben egyfajta pozitív empátia nyilvánul meg a Miskolci Egyetem részéről. Az érzésem az, hogy azok, akik várakozással tekintettek az integrálódásunk elé több mint tíz éve, ma már elismerik, hogy az intézet megtett mindent a kutató-fejlesztő munka spektrumának kiszélesítéséért és a Miskolci Egyetemen folyó oktató-kutatót tevékenység színvonalának emeléséért. Ami pedig engem illet, a sors kivételes adományának tartom, hogy az intézethez kötődik csaknem teljes életutam. Ha valaki megkérdezi, hogy boldog ember vagyok-e, biztos azt mondom: igen, az vagyok.

HJ

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Nyári zsongás a belvárosban
Ilyen az, amikor beszippant a belváros - Top 5 program Bár az ország fővárosa egész évben fantasztikus programokat nyújt, ahogy igazán nyáriasra fo…
Szemben a forgalommal
Sávot és irányt is tévesztett az a lengyel kamionos, aki néhány kilométer hosszan szemben haladt a forgalommal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bev…