A Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül július 26-án és 28-án mutatják be Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Puccini életművének gyöngyszemét, a Pillangókisasszonyt Rost Andrea címszereplésével. A világszerte sikeres művésznő pályafutása során először énekli Cso-Cso-Szán szerepét. Ez alkalomból Mátraházi Zsuzsa beszélgetett vele.
– Hogy történhetett, hogy Pillangókisasszony szerepe eddig elkerülte?
– Erre nem voltam a kezdetektől predesztinálva, nagy szerencse is, hogy a hangom ide fejlődik és ebbe az irányba nyílik. Rettentően szeretem Puccini zenéjét, az egyik legérzékibb muzsika. A mester nagyon szerette a nőket, ez érződik ezen a nőkről írt operán. Mint a gyengébb nem képviselőjét, ez a zene egészen felkavar, elképesztő, hogy ez a férfi mennyi mindent tudott a női lélekről.
– Mennyire érzi magához közelinek Cso-Cso-Szán habitusát?
– Ez az opera általában a női lélekről szól, és nem csak az enyémről. A szíve mélyén minden nőben ott lakozik egy ilyen odaadó, borzasztóan hiszékeny szerelmes Cso-Cso-Szán. A Cseresznyevirág-duett a másik emberbe vetett hihetetlenül mély hitről tanúskodik: én tudom, hogy jönni fog és engem szeret, mindenki más téved, csak én tudom, hogy ő mit rejteget a szíve mélyén számomra. Mert lám, Cso-Cso-Szán még a keresztény hitre is áttért, lement a misszióba annak érdekében, hogy ahhoz az istenhez imádkozhasson leborulva, akihez szerelme, Pinkerton könyörög. Aztán megszüli a gyermeket úgy, hogy csak egy éjszakát töltöttek együtt, és ez is olyan gyönyörű. A modern világban megkeményítjük magunkat, de valójában szerintem mindegyikünk szíve mélyén ez a töretlen hit, teljes odaadás rejtezik.
– Volt alkalmuk valaha Andrea Caréval, az ön jövendő Pinkertonjával együtt énekelni?
– Nem, eddig még soha. A két Andrea, egy férfi meg egy nő most fog először együtt szerepelni. Legalábbis az első felvonásban, amíg Pinkerton el nem tűnik az életemből.
– Nem tart a szabadtéri fellépéstől, elvégre az énekeseknek még a fuvallattól is félteni kell a hangjukat?
– Aggodalomra semmi ok, hiszen Cso-Cso-Szánt jól be fogják öltöztetni, és érzem, gyönyörű időnk lesz július végén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpaddal való első találkozásomon. Bármennyire hihetetlen, nem csak énekesként, de nézőként sem jártam ott soha. Szemernyit azért drukkolok egy kis zivatarért, mert akkor nem egyetlen nap szünettel kellene két ízben is elénekelnem ezt a csodálatos, de megerőltető szerepet.
Fotó: Szabad Tér Színház
