2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • DK: Meg kell menteni a Dunaferr-dolgozók munkahelyeit az eladás során!

DK: Meg kell menteni a Dunaferr-dolgozók munkahelyeit az eladás során!

Meghirdették Dunaújváros legnagyobb munkaadója, a 3700 dolgozót foglalkoztató Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. eladását. Magyarország legnagyobb kohászati üzemét egyszerűen cserben hagyta az Orbán-kormány, amikor csak jelentős késéssel avatkozott be és hagyta a termelés leállását. Vagyis Orbán Viktor miatt áll jelenleg felszámolás alatt a Dunaferr, de még látszik esély a csaknem 70 éve működő gyár megmentésére.

A Demokratikus Koalíció szerint Dunaújváros és a Dunaferr-dolgozók érdekében átlátható értékesítésre, valamint garanciákra van szükség az új tulajdonostól minden munkahely megőrzésére. Ezen felül a munkakörülmények javítására és jelentős bérfejlesztésre is szükség van, ugyanis a cég előző vezetése felmondta a dolgozók kollektív szerződését. Ráadásul a száguldó orbáni infláció, a súlyos élelmiszerdrágulás és a rezsiemelés miatt a Dunaferr munkásai egyre rosszabb körülmények között élnek, a fizetésük egyre kevesebbet ér. Bár az Orbán-kormány cserben hagyta és elárulta Dunaújvárost, Dobrev Klára Árnyékkormánya már tavaly ősszel intézkedési tervet készített a Dunaferr megmentésére, amely például állami garanciavállalással és béralap létrehozásával nyújtott volna mentőövet a cégnek. Mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy többé ne hagyják cserben Dunaújvárost és a magyar dolgozókat.

Szabó Zsolt és Mezei Zsolt

A Demokratikus Koalíció dunaújvárosi alpolgármesterei

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek