2024. 10. 4. péntek

Ferenc
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » VII. Máté Napi Sokadalom Bükkábrányban

VII. Máté Napi Sokadalom Bükkábrányban

Szeptember 23-án ismét megrendezték  Bükkábrányban a már hagyományosnak számító Máté napi sokadalmat, emlékezve a középkori vásártartási jogra. Az idén hetedik alkalommal várta az érdeklődőket az önkormányzat változatos, szórakoztató programokkal a délután folyamán.

13 órakor kerül sor a közelmúltban elkészült beruházások ünnepélyes átadójára a BMX pályán, illetve az új kerékpárút Béke úti feljárójánál. A Tornácos Ház udvarán előbb Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte az egybegyűlteket ismertette az elkészült munkálatokat, valamint a jövőbeni terveket. Tállai András a térség országgyűlési képviselője pedig külön kiemelte a település központi szerepét a térségen belül. A köszöntők után került sor a szalagok átvágására és ezzel az ünnepélyes átadásra.
14 órakor a szokásos ünnepi felvonulás kezdődött meg az iskola udvaráról a község központjába. Ide megérkezve nem csak a helyi termékek bemutatója és vására, valamint népi gyermekjátékok várták az érdeklődőket, hanem számos egyéb program is. Elsőként a felvonulást is vezető Fresco Bello zászlóforgatók adtak fergeteges műsort a vendégeknek. Ezt az esemény sorozat idei díszvendégének, az erdélyi Bereck településnek a bemutatkozása követte. Dimény Zoltán polgármester mutatta be a Kárpátok lábánál elterülő, festői környezettel bíró községet. Őt Karuczka Jánosné követte a színpadon, aki az idén a szőlő- és borkultúrát helyezte a plébánián megrendezett kiállításának központjába.

Ezt követően a helyi óvodások kedveskedtek egy rövid műsorral a közönségnek, majd pedig a Nefelejcs Néptánccsoport lépett a színpadra.

Fél négykor a bereckiek kiállításának megnyitójára került sor, akik Bodó Csaba fafaragó műveit hozták magukkal. Mindezek mellett az érdeklődők a településről és környezetéről készült fotókat és kulturális kiadványokat is megtekinthettek. Egy helységgel odébb pedig a szüreti kiállítás várta az érdeklődőket.
Ezzel párhuzamosan a külső színpadon zajlott az idei dalos találkozó, melyen ez alkalommal Berente, Füzesabony, Szentmária és Bükkábrány népdalkörei vettek részt. A népdalkörök szereplése után az elmaradhatatlan pálinka mustrának és a kőttes sütemények versenyének eredményét hirdette ki Orosz János a zsűri elnöke.
Az egész délutánt kitöltő program sorozat zárásaként este hat órakor az Apostol együttes nagykoncertje vonzott komoly tömeget a színpad elé.

Forrás:bvmedia.hu
Fotó:Orosz László

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek