2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Szürkemarha Fesztivál Harsányban

Az idei szürkemarha 570 kilót nyomott mielőtt nyársra húzták, egy hétig csodálatos, illatos fűszerekben pácolódott, majd tegnap megsüttetett az V. Szürkemarha Fesztiválon Harsányban, ahol 160 csapat vette át reggel a 3 kiló marhahúst, és 94 csapat mérette meg magát a szigorú zsűri előtt, akik az ország szinte minden szegletéből érkeztek.

Mint minden évben, az idén is arról gondoskodtak a szervezők, hogy az ízek csábítása mellett, a szórakozás, a kultúra, a sport, és a gazdaság is helyet kapjon, így azután egész nap szórakoztatták a legkisebbektől a felnőttekig a nagyérdeműt. Több ezren látogattak el a rendezvényre, s a jó meleg idő – sőt még annál is jobb – sem maradt el.

Benke Laci bácsi volt idén is a zsűri elnöke, s értékelésében a következőkre hívta fel a versenyző csapatok figyelmét: A meleg bizony rányomta a bélyegét a levesekre, de a levesbetétekre is, mert meglehetősen angolosra sikeredtek. Mi magyarok kedveljük a leveseket, de ha már tésztát teszünk bele, akkor az legyen megfőve, a tarhonya pedig előtte megpirítva. No és a pörköltök! Milyen is a jó pörkölt? „Mikszáth Kálmánt idézve, a jó pörkölt színe olyan legyen, mint felbőszült bikának vére. Tűzpiros, tűzforró, enyhén csípős, sűrű szaftú” Ha nem vágjuk egyenletes méretűekre a húsokat, akkor az sohasem lesz egyformán kész, az apraja szétmállik a nagyja kemény marad. Lássuk a fűszerezést! Nem kell fahéj, szegfűszeg, gyömbér, csombor, koszorúnyi babérlevél a pörköltbe, mert ezek idegenek tőle, kell viszont piros paprika, de nem feketére égetve. Legyen sűrű a szaftja, de ne a liszttől. A tálalásnál pedig arra vigyázzunk, hogy sohasem tesszük a köret tetejére a húsokat, s Isten ellen való vétek a kovászos uborkát, vagy ecetes paprikát díszítésnek úgy felhasználni, hogy a lé a köret alá csurogjon.- hangzott az intelem.


Szabó Gergely Harsány polgármestere köszöntötte a résztvevőket, a versenyzőket, megköszönte a csapatok munkáját, majd átadta a szót Tállai András államtitkárnak, a térség országgyűlési képviselőjének, aki a szürkemarha jó tulajdonságait a magyarságéhoz hasonlította: szépség, szilajság őserő jellemzi mindkettőt – mondta, s ezért is van hogy ilyen nagyszerű  hagyományteremtő rendezvényekkel tudjuk erősíteni az országot, s a gazdaságot.

Bitay Márton államtitkár pedig, a marhahús fogyasztás népszerűsítéséről is szól megnyitójában, merthogy ebben még mindig az utolsók között kullogunk. Ennek legfőbb okai: hogy nincs brand, nincs jó marketing, és nincsenek vágópontok az országban,- mondta.


Tállai András különdíját a Szájért Egyesület kapta, Bitay Márton pedig a „Második nekifutás” csapatnak adta át különdíját. Gulyás kategóriában az algyői Cubigy Márta lett az első, a „Marhajó” pedig a második, s a Seniorok csapata érdemelte ki a 3. díjat. Sokan kaptak különdíjat is, a teljesség igénye nélkül említsük meg őket is: Gasztrobiker, Hortobágyi csikósok, Szakácstanoncok, Szonda Szabolcs, a Rendészet csapata.


Elmaradhatatlan a fesztiválon a bajusz szépség verseny, amelynek győztese, Bihari Lajos, kisgyőri bajusztulajdonos lett az idén.



Lássuk, ha kedvet kaptunk a szürke marhához, s nem szeretnénk a VI.harsányi Szürkemarha Fesztiválig várni, s ha otthon szeretnénk jó kis sültet készíteni, milyen fűszereket ajánl hozzá a szakember:

Páclé: fölszeletelt vegyes zöldséget, pácfűszer-keveréket, vöröshagymát, fokhagymát és borsot teszünk hozzá, bő vízzel fölöntjük, és 2-3 órán át főzzük. Ezután leszűrjük, s ha kihűlt, mustárral meg olajjal elkeverjük. Ebben a páclében 3-4 napot is állni hagyjuk a húst, s sütéskor már csak sóznunk kell. 

OBE

Fotó:OL


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…