Név: Kollár Miklós Kor: 33 év Eredeti foglakozás: gépészmérnök Család: Felesége export menedzser, két gyermekük van, a nagyobb hét éves, a kicsi 11 hónapos Hobby: a gyermekeim, Kedvenc könyv: gazdasági szakirodalom, regények, Kedvenc zene: nincs olyan, amit nem szeretek, |
A település újkori történetében szerepet kapott a határában létesített Borsodi Ércelőkészítőmű, aminek területén ma több, különböző profilú cég működik. |
– Amit a bevezetőjében mond az nagyon is igaz. Valóban ez a cél, no de az ahhoz vezető út bizony meglehetősen göröngyös. Van mit pótolnunk, ha csak a környező települések némelyikéhez is akarunk fölzárkózni.
– Szerencsére semmi olyat, ami teljesíthetetlen. Meg kell oldanunk a szennyvíz hálózat kiépítését, és a csapadékvíz elvezetését. Szeretnénk a régi művelődési ház helyett faluközpontot építeni. Szirmabesenyő felé kellene egy sétányt, kerékpár úttal megépíteni. Szeretnénk segítséget nyújtani a református templomunk felújításában, és a temetőt rendbe tenni közmunkásokkal. Ezekre, a feladatokra szerencsére lehet pályázni, s azt is tesszük. Van, amire csak egyedül, de van olyan is a programok között, amelyre összefogunk más településekkel. Ebben nagy lehetőséget és fantáziát látok. Pályázunk még akadály-mentesítésre is, és Ipari Park létrehozására is.
– Miért lenne az? Zöldmezős területünk van, amely vasúttal, főúttal ellátott, csak infrastrukturálisan kell fejlesztenünk, s kiváló Ipari Park lehet belőle. Természetesen azt tudjuk, hogy ha idetelepülnek cégek, azok nemcsak a mi lakosainknak fognak munkát adni, hanem a környező településbélieknek is, de ez nem gond. Úgy látjuk, hogy a város közelsége miatt, egyre szívesebben költöznek ide ki a családok, s ha még helyben munka is lesz, akkor a település népességmegtartó ereje csak nő. Most intézmény összevonásra van szükség, mert kevés a gyerek, s így gazdaságosabb, de lehet, hogy egyszer még majd iskolát bővítünk. Bár Miskolc közelsége nagy szívóerő ilyen szempontból.
– Azt mondhatom, hogy most konfliktusmentes az együttélésünk, s az új vezetéssel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy korszerűbb technológia bevezetéséről. Összefogtunk az érintett környékbeli települések polgármestereivel, s így próbáljuk a legoptimálisabb megoldást megtalálni.