2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Megyei házassági évfordulós ünnepség Arnóton

Megyei házassági évfordulós ünnepség Arnóton

Február 14-én, pénteken, 17.30 órától az önkormányzat és a négy történelmi egyház helyi gyülekezete újból megszervezi az ökumenikus házassági évfordulós ünnepséget, immár harmadik alkalommal – mondta el a település polgármestere, dr. Üveges István.

A Házasság Hete országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva az evangélikus templomba idén azokat a megyénkben élő, bármely felekezethez tartozó házaspárokat is várják, akik ebben az évben ünneplik a 25. vagy az 50. házassági évfordulójukat. Jelentkezni az önkormányzat 46/ 500-740-es telefonszámán, vagy az arnot@arnot.hu címen lehet. A településről most is azokat a házaspárokat hívják meg, akik 5, 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40, 45, 50, valamint 55 évvel ezelőtt kötöttek házasságot, hogy egy szép ünnepség keretében tudjanak hálát adni az elmúlt évekért, évtizedekért. A házaspárok újbóli egyházi áldásban is részesülhetnek, és egy-egy szép, a település templomait ábrázoló emléklapot kapnak ajándékba. A rendezvény díszvendége az Emberi Erőforrások Minisztériuma családügyekért felelős államtitkára, Soltész Miklós.
Az egyházi szolgálatot Zajacz Ernő római katolikus plébános, Szemerszki Mihály görög katolikus parókus, továbbá Rácsok András református lelkipásztor, valamint Buday Barnabás evangélikus esperes végzi. Az egyházi szertartást követően kulturális műsorszámokra kerül sor, majd a művelődési házban megtartandó szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárul a rendezvény. Az ünnepség keretében alkalmi fotóbemutatót is rendeznek azoknak a pároknak az esküvői fényképeiből, akik részt vesznek az összejövetelen.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp