2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Majális és főzőverseny Szikszón

Még az időjárás is kegyes volt a szikszói majálissal  és főzőversennyel, hogy csupán csak a szeles idő okozott némi aggodalmat, de a helyi uszoda udvarára kilátogató több száz ember hangulatán ez mit sem látszott.  A színpadon könnyűzenei együttesek adták egymásnak a helyet, a sátraknál pedig 27 csapat szorgoskodott azon, hogy a legjobbat főzzék meg aznap.
Füzesséri József Szikszó polgármestere köszöntőjében arról beszélt : nagy öröm az , hogy évről évre május elsején a szikszóiak együtt vannak, és szórakozással töltik el ezt a szép tavaszi napot. Évről évre többen neveznek be a főzőversenyre,  hogy megmutassák főzőséi tudományukat és nem mellesleg jól tartsák azt a több, mint tíz embert, aki a csapat tagja. Ugyanis a főzőversenyre az nevezhet be, aki legalább, 10 vagy annál több emberre főzi meg a május elsejei ebédet. Intézmények, sport és baráti közösségek , civil egyesületek, mind-mind fontosnak érzik azt, hogy a hagyományos május elsejei főzőversenyen ott legyenek, amihez az infrastruktúrát az önkormányzat biztosítja. A sorban hatodik főzőversenyen 27 csapat döntött úgy : valami olyannal készülnek ,amivel lenyűgözik majd

a zsűrit.

A főzőverseny zsűri elnöke az idén is Endrei Judit volt, aki már szinte hazajár Szikszóra. Nemrégiben az új könyvének a bemutatóját is itt tartották. A zsűri tagja volt még Takács Lászlóné alpolgármester és Maros Éva újságíró. Endrei Judit azt vallja: ő a gasztronómia könnyedebb oldalát kedveli, szeret jókat enni, amiben nem volt hiány Szikszón. Csülkök, vadak, levesek, sültek, gulyások, házi húslevesek, saját termesztésű zöldségek, házi sütik,lekvárok,  mind mid az asztalra kerültek , és valóban nagy gondban volt a szűri  a döntésekor.

Minden részvevőt oklevéllel jutalmazta Szikszó Önkormányzata és kiosztottak hat különdíjat is. A verseny harmadik helyezettje  Székelyék csapat lett, akiket  egy készlet kis bográccsal ajándékoztak meg.  A második helyet a Rugóláb Rock’n Roll csapat nyerte el- díjuk egy óriás kondér volt-  akik különleges étel mellé egy fergeteges rockival is  készültek. Az első díjat az Oroszlánszív Küzdősport Egyesület csapata érdemelte ki  a  felejthetetlen ízű vadpörköltjükkel és a túros házi süteményükkel. Az ő díjuk egy óriás kerti grill volt.  Az eredménykiosztásnál azonban jól látszott : ezen a majálison mindenki nyert.  Egy szép napot , egy szép emléket, amelyet barátaival és ismerőseivel együtt töltött el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…