2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Bükkábrányra már 1.707 milliárd forintot költöttek

VII. Ősfa fesztivál

 Szinte hihetetlen az a szám, amelyet Szalai Szabolcs polgármestertől hallhattak a település lakói, akik kilátogattak a VII. Ősfa fesztiválra. Márpedig sokan kilátogattak, mert miután együtt ebédelt a falu lakossága, egész délután szórakozhatott a nagyérdemű.

Az elmúlt időszakban pályázatokból 1.707 milliárd forint érkezett a településre, s szinte minden középület korszerű lett, szép, rendezett a település, járdák és utak újultak meg ebből a pénzből. Nem véletlen, hogy Szalai Szabolcs polgármestert, – aki mindezt ismertette megnyitójában –Tállai András miniszterhelyettes, a terület országgyűlési képviselője is dicsérte megnyitóbeszédében, s azt is elmondta, hogy sok rendezvényt csinálhatnak a települések, de Ősfa fesztivál csak itt lehet, hiszen itt találták meg az évmilliókig csodálatosan épen maradt mocsári ciprusokat. – Az sajnálatos, hogy pont ezen a településen nem tudunk egyet sem bemutatni belőlük, de minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy visszakerüljön egy belőlük, – mondta. Bükkábrány ezen a csodán kívül is sokat köszönhet a bányának 1984-től napjainkig, hiszen sok embernek adnak munkát, sok családnak biztos megélhetést, s minden olyan programban segítséget nyújtanak, ami fontos a falu lakói számára.

A „Lencsevégen Bükkábrány” fotópályázat eredményhirdetése következett, amelynek díjazottjait a polgármester és az országgyűlési képviselő köszöntötte, majd kezdetét vette, a késő estig tartó kulturális programkavalkád.

A Rendőrség toborzott, a Vöröskeresztes sátorban mérték a vérnyomást, vércukrot, és egészséges falatokat is kínáltak a lakosságnak.

-OBE-

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…