2024. 07. 25. csütörtök

Kristóf, Jakab
1 EUR 393 HUF
1 GBP 468 HUF

A gépészek kövesdi ünnepe

Megalapításának 35 éves évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum. A jeles jubileumot az Országos Gépésztalálkozó keretében ünnepelték meg szeptember első hétvégéjén.

Idén ismét „begépesült” és benépesült Mezőkövesd. A több száz határon innen és túlról érkezett egyedi, különleges gépcsoda, több ezer érdeklődőt vonzott az immár 16. alkalommal lebonyolított összejövetelre szeptember 6-án.

CSODAMASINÁK Az egész város gépészlázban égett a találkozó napján, amit jól tükröz, hogy a muzeális korú járművek városi felvonulására több ezren gyűltek össze a Mátyás király út- Kavicsos tó és Szabadidőpark -Eötvös József utakat érintő szakaszon. A találkozó egyik leglátványosabb eseménye gyakorlatilag a rendezvény védjegyévé vált az elmúlt közel két évtizedben. Idén mintegy 200 két-, és négykerekű gépcsoda szelte át a várost. Az egytől-egyig kifogástalan állapotban lévő járművek között veterán autó és motorcsodákat, több évtizedes kort megélt traktorokat és mezőgazdasági gépeket, valamint még a múlt század közepén „szolgálatot teljesítő” buszokat is megcsodálhattak az érdeklődők. A közel egyórás esemény a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban csúcsosodott ki, ahonnan a Z3-Z30 Mezőkövesd Postagalamb Egyesület 350 galambot engedett a magasba, a gépmúzeum 35 éves jubileumának tiszteletére.

ÜNNEPSÉG A MÚZEUMBAN A találkozó a Gépmúzeumban folytatódott, ahol a rendezvény nyitóünnepségén elsőként a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének (MAME) prózai, énekes és hangszeres műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A kulturális program keretében fellépett a Mezőkövesdi Fúvószenekar, Guba Viktória, a Mezőkövesdi Hang-Stúdió tagja, akit Papp Pál, a MAME elnöke kísért harmonikán, míg Tóth Viktor ismeretlen szerző gépmúzeumról írt, derűs hangulatú versét adta elő.
Ezt követően Csirmaz István, a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a találkozó résztvevőit és támogatóit, majd dr. Fekete Zoltán polgármester osztotta meg gondolatait. Városunk első embere elmondta, hogy Hajdu Ráfis Jánosnak sokat köszönhet a város, hiszen a múzeum alapítója hatalmas értékű gyűjteményt hagyott az utókorra. Hozzátette, tovább növeli az értékét, hogy a gépeket a masinák megtekintésén túl, ki lehet próbálni, illetve működés közben lehet látni, ami különleges élményt nyújt a látogatók számára.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, a rendezvény védnöke beszédében az értékteremtés fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta, minden ember számára az egyik legfontosabb feladat az életben az, hogy értéket teremtsen. Elmondta, hogy Hajdu Ráfis János ezen a területen kiemelkedőt alkotott, majd röviden méltatta a múzeumalapító munkásságát. „A mai nap az ember és az ember által teremtett érték ünnepe” – zárta gondolatait az államtitkár.

MÚLT ÉS JÖVŐ Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elsőként dr. Fazekas Sándornak, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterének, a gépésztalálkozó fővédnökének szívélyes üdvözletét tolmácsolta a jelenlévőknek. Az államtitkár örömét fejezte ki, a gépmúzeum különleges és páratlanul gazdag gépparkjával kapcsolatban. Elmondta, az iparág technikai fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy a szakemberek megismerjék a gépészet múltját, hiszen ez az alapja a folyamatos fejlődésnek. A gépek fejlesztése a mezőgazdasági termékek egyre magasabb színvonalú előállításához is elengedhetetlen. Végezetül azt kérte, hogy a szakemberek adják tovább az utókornak az évtizedek alatt megszerzett szakmai tudásukat, hogy ezt hasznosítva, még jobb termékek előállításával erősítsék a magyar mezőgazdaságot.

Hajdu Ráfis János múzeumalapító köszöntőjében elmondta, hogy tisztelnünk és becsülnünk kell a múltunkat, illetve azt az értéket, amit az őseink ránk hagytak. Ennek szellemében fogott hozzá 1968-ban ahhoz a gyűjtőmunkához, amely a gépmúzeum alapját képezte. A közeli jövővel kapcsolatban elmondta, hogy a közelmúltban megvásárolt területen két új kiállítóépületet szeretnének felépíteni, ahová a jelenleg raktáron tárolt mezőgazdasági eszközöket fogják majd kiállítani.

OKTATÁS Kádár Zoltán igazgató elmondta, hogy 15 éve dolgozik a Gépmúzeumban és a mezőgazdasági eszközök megmentése mellett kiemelten fontosnak tartja a kapcsolattartást az oktatási intézményekkel. Hangsúlyozta, lényeges hogy a fiatalok megismerjék a gépészet múltját, így erősíthetik a jelent és továbbépíthetik a jövőt.
Kádár Zoltán megköszönte Tállai András miniszterhelyettesnek, dr. Fekete Zoltán polgármesternek, valamint a támogatóknak a segítségét. Az ünnepség végén Tállai András miniszterhelyettes és dr. Fekete Zoltán polgármester virággal és ajándékkal köszöntötte Hajdu Ráfis Jánost és feleségét a gépmúzeum jeles jubileuma alkalmából.

SZÍNES DÉLUTÁN A program ezt követően szakmai előadásokkal folytatódott a Gazdaházban. Az érdeklődők többek között a műszaki múzeumok természettudományok oktatásában betöltött szerepéről, a Mezőgazdasági gépmúzeum elmúlt évtizedeiről, valamint magánygyűjtemények kialakulására gyakorolt hatásáról hallgathattak meg értékes előadásokat.
A találkozó keretében a gépmúzeum képes történetét is megismerhették az érdeklődők az „Értékteremtés három és fél évtizeden át” című tablókiállításnak köszönhetően.
A gépészeti különlegességek iránt érdeklődést tanúsító látogatók egész délután megtekinthették a felvonuláson résztvevő járműveket, amit a gyerekek és felnőttek nagy örömére működés közben is megtekinthettek. A jelenlévők ezen felül az Eötvös úti játszótéren stabil motor bemutatót és gőzgépes cséplőgépet nézhettek meg működés közben, valamint Török József magánygyűjtőnek köszönhetően egy különleges, 240 lóerős Ivcsenko típusú repülőgép motor beüzemelésének is szem-, és fültanúi lehettek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek