2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Szadán safariztunk

Szadán safariztunk

Sohasem gondoltam volna, hogy nem kell ahhoz repülőre ülnünk, vagy több száz kilométert utaznunk, hogy autós safarin vehessünk részt. Bejelentkeztünk, a Magyar Nemzeti Cirkusz Safari Parkjába, s Budapesttől alig néhány kilométerre Szadán megnézhettük a természetben élő állatokat.

Kilenc éves unokánk volt velünk, aki nagyon élvezte, hogy a tevék, az elefántok, a póni lovak, a zebrák, a zsiráfok körbeveszik az autót, benyújtogatják kisebb nagyobb fejüket, ormányukat a kocsi ablakon, s elveszik, majd jóízűen megeszik a nekik kínált csemegét. Májusban nyitott a Park, egész nyáron nagy volt az érdeklődés, hiszen itt a családoknak senkivel nem kellett közvetlenül érintkezniük, tehát a pandémiás időszakban is bátran látogathatták a Safari Parkot.

ifj.Richter József cirkuszigazgatótól arról érdeklődtünk, hogy miért pont Szadára esett a választás?

–        A Magyar Nemzeti Cirkusznak több mint 20 éve Szadán van a téli szállása, ahova a turnénk után visszavonulunk állatainkkal. Ehhez vásároltam még több területet az évek során, amiből kialakítottuk a Safari Parkot. A parkot tervezzük bővíteni, amelybe beletartozik az állatok számának növelése,  valamint a jövő évi szezonra újabb attrakciókkal készülünk.

–        Meddig lesznek az idén nyitva?

–        A nyitva tartás teljes egészében az időjárástól függ, amíg engedi, addig nyitva leszünk. A parkot először három napra terveztük, majd a hatalmas érdeklődésre való tekintettel egész nyáron nyitva tartottuk, és nyitva is leszünk az ősz folyamán is, mert igény van rá.


Az izgalmas kaland egy óra hosszáig tartott /az ifjúság nagy bánatára /, s ezalatt közel száz állatot figyelhettünk meg, hogy hogyan reagálnak az autók és az emberek közelségére. Természetesen nagy volt az izgalom, amikor egy kíváncsi teve egészen az unokánk öléig hajtotta be nagy fejét az ablakon, követelve az újabb adag sárgarépát. Így aztán mi is kíváncsian várjuk a jövőbeni fejlesztéseket…

Orosz B. Erika

Fotó: OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp