2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Rákosi Vipera Nap

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark is otthont ad a Magyar Madártani Egyesület által szervezett, a Rákosi Vipera Nap jegyében országszerte megrendezett programnak. A rendezvény elsődleges célja, hogy hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének számító rákosi viperával megismertessék a látogatókat a faj megmentésért dolgozók és önkéntesek.

Az érdeklődőknek kiadványok és beszélgetések segítségével adnak felvilágosítást a faj hazai helyzetéről, élőhelyükről és életmódjukról, illetve megismerhetik látogatóink az egyszer már a kihalás peremére sodródott ritka kígyófaj védelme érdekében tett intézkedéseket. A látogatókat a helyszínen kiadványokkal, a gyermekeket viperás színezőkkel várjuk.

-MME sajtóközlemény:-
Már hagyomány, hogy minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. Az idén sem lesz ez másként, a faj megmentésért dolgozó kollégák és önkéntesek 5 hazai helyszínen felállított információs standoknál várják a látogatókat. Az érdeklődök, többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethetjük a viperákat az ártalmatlan siklóktól, illetve megismerkedhetnek eme ritka fajunk megvédésére tett erőfeszítésekkel is.

A „viperás” standok a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, és a Jászberényi Állat- és Növénykertben várják a látogatókat valamennyi korosztályból, 2015. szeptember 5-én 10.00-16.00 óráig. A program munkatársai igyekeznek eloszlatni a mérgeskígyókkal kapcsolatos tévhiteket is. A rákosi vipera sem véletlenül szorul rá az emberi segítségre, miután a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a mérgeskígyók éppen olyan fontos részei a hazai faunának, mint más közkedveltebb állatfajok.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek