2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Párducbébi született a Miskolci Állatkertben

Párducbébi született a Miskolci Állatkertben

Párducbébi született a Miskolci ÁllatkertbenÚjabb párducbébi született a Miskolci Állatkertben
Bátor, a tavaly született fekete párduc elköltözése után sem maradt üresen a Miskolci Állatkert leopárdjainak gyerekszobája. Négy héttel ezelőtt, április 22-én ugyanis megszületett a párduc-pár, Nagila és Leo hetedik közös utóda, egy kis hím. Anyja nagyon gondos szülőként viselkedik, az első napokban éppen csak egy-egy pillanatra hagyta el az elletőládát. Az elmúlt években azonban hozzászokott, hogy gondozóitól nem kell féltenie a kicsinyeit, így a kölyök fejlődését már pár napos kora óta rendszeresen lehet ellenőrizni. Apjával egyelőre még nem találkozott, hiszen a leopárdok a szabad természetben magányosan élnek, a hím és a nőstény csak a párzás idejére találkoznak, így az apa az utódok felnevelésében nem vesz részt.

Párducbébi született a Miskolci ÁllatkertbenSokan nem tudják, de a fekete párduc nem önálló faj, hanem a leopárd (más néven párduc) színváltozata. A Miskolci Állatkertben mindkét színváltozatot bemutatjuk: míg a nőstény fekete színű, addig a hím a közismert, sárga alapon fekete foltos mintázatú. A kölyök az anyja fekete színét örökölte. Érdekesség azonban, hogy a fekete párducok bundáján is megfigyelhetőek a foltok.

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, Afrika és Ázsia nagy részén előfordul, azonban egyedszáma az elmúlt évtizedekben mindenfelé jelentősen lecsökkent. Kiválóan tud fára mászni, sokszor a zsákmányának maradékát is a fákon tárolja, és pihenőjét is ott tölti.

A párduckölyökkel egyelőre még csak a szerencsésebb látogatóik találkozhattak, mivel a szülőboxot még nem hagyja el. Gondozói azonban minden nap kihozzák pár percre, hogy sétálgasson, erősödjenek a lábai. Hamarosan azonban már önállóan kezdi majd felfedezni előbb a párducház belső terét, majd idővel a külső kifutót is.

Miskolci Állatkert és Kultúrpark
Cím: 3535 Miskolc, Csanyik-völgy
Levél: 3510 Miskolc, Pf.: 583
Tel/Fax: 46/332-121
E-mail: info@miskolczoo
Web: www.miskolczoo.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek