2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Megérkezett Assim, a perzsa leopárd

Állatkertünk első perzsa leopárdja 2012-ben mutatkozott be látogatóinknak. Tareca most végre párt kap, hiszen megérkezett Assim, a fiatal hím perzsa leopárd, akitől azt várjuk, hogy eredményesen szaporodó párt alkot majd az évek óta nálunk élő nősténnyel.

A Miskolci Állatkert perzsa leopárdjainak története több mint négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor először vettük fel a kapcsolatot a faj európai tenyészprogramjának a koordinátorával. Akkor első lépésként megérkezhetett hozzánk a fiatal nőstény, Tareca, aki Portugáliából, a Lisszaboni Állatkertből költözött Miskolcra. Mivel a tenyészprogramnak az a célja, hogy a faj állatkerti állományának genetikai változatosságát fenntartsa, ezért a program koordinátorával hosszas egyeztetések következtek, hogy milyen vérvonalú egyeddel állíthatjuk párba a nálunk élő állatot. Végül ősszel megszületett a döntés, hogy a Jászberényi Állatkertben született hímet, Assimot szánja a tenyészprogram Tareca párjának.A szállítást, majd a kötelező karanténozási időszakot követően párducházunk új lakója december 27-én, az Állatok Karácsonyán mutatkozik be először látogatóinak.

A perzsa leopárd

A perzsa leopárd (Panthera pardus saxicolor) nem alkot önálló fajt, az Afrikában és Ázsiában egyaránt honos leopárd (más néven párduc) egyik alfaja. Mégpedig nem is akármilyen alfaj, hiszen egyrészt a legnagyobb termetű – ezt a hozzánk érkezett hím is egyértelműen reprezentálja, testsúlya ugyanis több mint 60 kg –, másrészt pedig a perzsa leopárd az egyik legritkább: Irán, Afganisztán, Türkmenisztán és a Kaukázus területén legfeljebb 1000 egyede él szabadon. Ennek megfelelően a Nemzetközi Természetvédelmi Unió Vörös Listája is veszélyeztetett státuszúként tartja nyilván. Európa állatkertjei közül 40 helyen látható, ahol összesen 80 egyede él, de a világ összes állatkerti perzsa leopárdját magába foglaló nemzetközi törzskönyv is csupán 122 egyedet tart nyilván. Közülük látható immár kettő a Miskolci Állatkertben.

A téli szünet ideje alatt a gyermekek és nyugdíjasok fél áron válthatnak belépőt:

·         gyermek és nyugdíjas belépő: 900 Ft helyett 450 Ft

·         felnőtt belépő: 1.200 Ft helyett 1.050 Ft

·         családi belépő (2 felnőtt + 1 gyermek részére): 2.800 Ft helyett 2.550 Ft

·         a család további gyermekei részére: 700 Ft helyett 450 Ft.

Az ünnepek alatt is minden nap várjuk látogatóinkat:

·         december 24-én 9-15 óráig (pénztárzárás: 14 óra)

·         december 31-én 9-15 óráig (pénztárzárás: 14 óra)

·         január 1-én 11-17 óráig (pénztárzárás: 16 óra)

·         A további napokon téli rend szerint: 9-17 óra között tartunk nyitva
(pénztárzárás: 16 óra).

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek