2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Az utolsó vándortáborozók is hazatértek a Zempléni-hegységből

Az utolsó vándortáborozók is hazatértek a Zempléni-hegységből

Idén is sikeresen befejeződött az Erdei Vándortábor Program a Zempléni-hegységben. Az útvonalon másodszor, ezúttal már hetente, három turnusban haladtak végig a gyerekek és kísérőik. 21 csoportban több mint félezer táborozó vett részt, akik legtöbbször 60-80 kilométert túráztak a hegyvidéken. A Zempléni útvonalát és a különböző programokat az ÉSZAKERDŐ Zrt. szervezte meg.

Már az előkészületek során nagy gondot fordítottunk a környezettudatos megoldásokra, és arra is, hogy vigyázzunk az erdőre. Ezért törekedtünk például a keletkező hulladék minimálisra szorítására – mondta Zay Adorján, a társaság vezérigazgatója. Kitért arra is, hogy az ökológiai szempontok mellett a biztonságra is nagy hangsúlyt fektettek, különösen a járványügyi helyzetben kellett odafigyelni az előírások és javaslatok fokozott betartására.
Az erdőgazdaság a Zempléni útvonalon a tájegység vadregényességének bemutatására fektette a hangsúlyt. A táborhelyeket úgy alakították ki, hogy azok létesítményei elbonthatóak és újra felhasználhatók legyenek, az állandó építményeket pedig egész évben birtokba vehessék a kirándulók. A napi útvonalak számos természetes és kulturális látnivalót érintettek.

Megcsodálhatták például a Nagy-Péter-mennykőről, a Sólyom-bércről vagy a Kerek-kőről szemük elé táruló panorámát, ellátogathattak a Sárospatak melletti Megyerhegyi-tengerszemhez vagy az újjáépülő Regéci várhoz is. Nagyon népszerű program volt a nyitónapon a pálházi Középkori Vízimalom és Sütőház megtekintése, valamint az azt követő kisvasutazás is. A résztvevők a az utánkeresők életével és munkájával is megismerkedhettek. „Extra” programként – amennyiben az időjárás lehetővé tette – a Gerendás-réten töltött idő alatt sok csoport vállalta egy hajnali túrát a csaknem egy órás sétával elérhető Kerek-kőhöz, ahonnan a mesés kilátással együtt nézhették meg a napfelkeltét.

A résztvevők az Erdei Vándortábor Zempléni útvonalán egy kicsit közelebb kerülhettek a természethez és a visszajelzések alapján varázslatos élményekkel telve térhettek haza. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy akik egyszer belekóstoltak a vándortáborozásba, visszatérnek a programra később is. Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Programra – a vírushelyzettől függetlenül – a tavalyinál is többen jelentkeztek. Magyarország erdeibe közel 4000 diák és kísérő indult táborozni, csaknem 160 csoportban, 9 útvonalon.

További információ a Program honlapján és facebook oldalán: www.erdeivandor.hu és https://www.facebook.com/ErdeiVandor

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp