2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Azonnal elfogták a rendőrök a másfél milliós rablás feltételezett elkövetőit

Azonnal elfogták a rendőrök a másfél milliós rablás feltételezett elkövetőit

Őrizetben van már az a két férfi, akik egy emődi vállalkozótól erőszakkal elvették pénzét, majd menekülésük közben többször rá is lőttek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás, és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két budapesti férfival szemben.

A gyanúsítottak 2020. augusztus 27-én 4 óra 45 perc körül símaszkban megjelentek egy emődi telephelyen, ahol egy ott rakodó férfit bezártak gépkocsija rakterébe.

A sértettnek sikerült kiszabadulni az autóból, ekkor a támadók egyike bántalmazta, míg társa értékek után kutatott. A rablók másfél millió forint készpénzt, és a sértett személyes iratait magukhoz vették, majd menekülni próbáltak, ám a sértett követte őket. A gyanúsítottak az őket követő férfit könnyfakasztó anyaggal fújták le, valamint több alkalommal a náluk lévő fegyverrel, vagy annak utánzatával rálőttek. A megtámadott  férfinak a lövések következtében sérülése nem keletkezett. A bejelentést követően az Emődi Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre indultak, és annak közelében – tíz percen belül – elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat.

A gyors intézkedésnek köszönhetően az elrabolt pénzösszeget a rendőrök hiánytalanul megtalálták, és lefoglalták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztéssel él letartóztatásuk indítványozására is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp