2024. 05. 10. péntek

Ármin, Pálma
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Tim Gábor az Ózd-Salgó Rallye-n is hamar búcsúzott

Tim Gábor az Ózd-Salgó Rallye-n is hamar búcsúzott

A többszörös gyorsasági bajnok Tim Gábor idei szezonját erős kezdés, majd sikertelen versenyek jellemzik. Mióta a második Rallye2 versenyét megnyerte Miskolcon, semmi nem jön össze a vanyarci pilótának.

Két kiesés és problémás versenyek után hamar lemondott a bajnoki cím megszerzésének lehetőségéről, de bízott abban, hogy a szezon utolsó két futamát a dobogón tudja befejezni.

Timár Tamás navigátorával felkészülten érkezett az Ózd-Salgó Rallye-ra, hisz a csapatnak köszönhetően egy átfogó teszten is részt vehetett a futam előtt. A beállítások finomítása jól sikerült, amit az is bizonyított, hogy az Opel-es páros a második helyen nyitotta a versenyt, alig 0,2mp lemaradásban.

Ezt a tempót próbálták a második gyorsaságira is átmenteni, de a Zagyvaróna – Cered közti pályán lengőkar törés miatt kiállni kényszerültek.

„Nehéz szavakba önteni amit érzek. Tudom, hiába mondom, hogy most győzelmi esélyeink voltak, ezt nem tudtuk bebizonyítani, hisz hamar kiálltunk a versenyből. Sajnálom azokat, akik eljöttek szurkolni nekem, nem igazán láthattak a pályán. Sajnálom a csapatot is, mert együtt vagyunk ebben a hullámvölgyben, borzalmasan peches sorozatunk van. Úgy tűnik, amilyen jó volt az autó a tavalyi évben, most annyi bosszúságot okoz a csapatnak. Ez azért is bosszantó, mert ez egy jó autó, csak most semmi nem áll össze. Szeretnénk az utolsó futamon bizonyítani, hogy nem véletlenül voltunk erősek az év elején. Remélem ebben az autónk is partner lesz. Köszönöm mindenkinek, akik továbbra is mellettem állnak és hisznek bennem. Tudom már a bajnoki cím, sőt a bajnoki dobogó is elúszott, így már tét nélkül nyomhatjuk az évzáró futamon.” – foglalta össze Tim a verseny után.

Az Opel Adam R2-vel versenyző párosnak az idei szezonból egy megmérettetés van hátra, a novemberi Nyíregyháza Rallye, mely mindenkinek új lesz.

Videók:
Tim Gábor – Timár Tamás / CREDOBUS Salgó Rallye2 – Rallye2 – Gy1
Tim Gábor – Timár Tamás / CREDOBUS Salgó Rallye2 – Rallye2 – Gy2 kiesés

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Eszter; Csabi a Rally Hungary-n
2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. Íme a nyilatkozatok a gyorsok után…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …