2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Pénteken Pöstyénben játszik az Aluinvent DVTK

Pénteken Pöstyénben játszik az Aluinvent DVTK

A bajnokság rajtja előtt egy héttel utolsó felkészülési mérkőzését játssza Pöstyénben pénteken 18 órától az Aluinvent DVTK a szlovák első osztályú Piešťanské Čajky ellen.

Pénteken Pöstyénben játszik az Aluinvent DVTK

A piros-fehérek felettébb mutatós eredménysort tudhatnak magukénak az előszezon során, hiszen a mindig erős Good Angels elleni néhány pontos vereségen kívül csak magabiztos győzelmeket arattak a lányok, mégpedig nívós ellenfelek ellen. Vajon a gárda vezetőedzője, Štefan Svitek is bizakodóan várja az új szezon kezdetét? Vele beszélgettünk.

– Mindössze egy vereség mellett kedden már a hatodszor győzött a Diósgyőr a felkészülési időszakban, a lefújás után mégis kissé mérges voltál. Miért?
– Hét meccset játszottunk eddig, valóban erős ellenfelek ellen. Főleg a kassaiak elleni mérkőzés volt értékes, de a pöstyéni csapat is Euroliga-selejtezőt fog játszani, és nekik is komoly céljaik vannak a bajnokságukban. Három játékosuk ott volt a csehországi Európa-bajnokságon, és van három idegenlégiósuk is. Kedden jól játszottunk az első félidőben, volt ritmusa a támadásainknak. Jól védekeztünk és ebből sikeres akciókat indítottunk, de ezt a második félidőre már nem tudtuk átmenteni, mert hiányzott a megfelelő koncentráció. Picit kár ezért, hiszen kevesen vagyunk, és nem engedhetünk meg ilyen szívességet az ellenfélnek. Máskülönben elégedett vagyok az eddigi munkánkkal, jóllehet semmi nem ideális még, de az éles meccseken is lehetőségünk lesz javítani a játékunkon.

– Kedden sem állt rendelkezésedre minden játékos, két alapember, Nagy Dóra és Zele Dorina esett ki sérülés és betegség miatt. A keret nem túl bő. Mennyire zavarja ez a munkát?
– Az a legfontosabb, hogy Dorci és Dorina (Nagy Dóra és Zele Dorina – a szerk.) egészségesek legyenek, és újra a csapat rendelkezésére tudjanak állni. Persze, ha kiesik két válogatott játékos, azt mindig nehéz pótolni, mi is egyből megérezzük.

– Az előszezon eredménysora, a hat győzelem, egy vereség mérleg már most jó formára enged következtetni. Te is így látod?
– Az erős Good Angels ellen is úgy volt esélyünk nyerni, hogy a mérkőzés elején kiesett az irányítónk. A hat győzelem szép, de én óvatos vagyok. Nehéz lenne megmondani, hogy hol is tartunk igazából. Azt majd a tétmérkőzések fogják megmutatni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek