2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Kovács Soma Európa-kupán debütált

Huszonnyolc nemzet gyaloglói vettek részt a közelmúltban, a csehországi Podebrady városában megrendezett, a kontinens viadalt is meghaladó erősségű mezőnyt felvonultató Európa-kupa versenyen, ahol a Miskolc Városi Sportiskola Szűcs József által felkészített két fiatalja is felvehette a magyar válogatott sportfelszerelését.

A még csak az U23-as korcsoporthoz tartozó, élete első felnőtt válogatottságát ünneplő Kovács Soma 20 km-en bizonyíthatta rátermettségét.  A  gyors kezdést követően Soma 6 km-hez érve már 2 piros-lapos figyelmeztetést kapott a versenybíróktól, így a táv hátralevő részében csak arra vigyázhatott, hogy célba érjen, mert erre a csapatértékeléshez szükség volt. Az egyéni csúcsot jelentő 1:33:55 óra az 55. helyhez volt elegendő.   A Vecsernyán Bence, Bagdány Thomasz, Kovács Soma, Rácz Sándor alkotta magyar válogatott  a 11.helyt érdemelte ki.

A junior fiúk 10 km-es futamában  az egyaránt ifjúsági korú   Sárossi Bálint,  Varga Dávid, Tóth Norbert trió a 10. helyet harcolta ki.  A 16 éves miskolci Varga Dávid 47:45 perccel egyéni csúcsot gyalogolva  29. lett a juniorok között, ami a külön nem értékelt ifjúságiaknál a 13. helyre lett volna elég.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek