2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Pest megyei hírek
  • »
  • Kilenc új hulladékgyűjtő gépjármű, folytatható Zöld híd program – Így adja át a társulási elnökséget Gémesi György

Kilenc új hulladékgyűjtő gépjármű, folytatható Zöld híd program – Így adja át a társulási elnökséget Gémesi György

Zöld Híd B.I. G.G. Nkft. Ökörelek-völgyi hulladékkezelő központjában november 30-án átadták azt a 9 hulladékszállító gépjárművet, amikre már hónapok óta szükség volt a hulladékszállítás biztonságos ellátásához.

A rendezvényen Kiss Attila, az Eurotrade Kft.  igazgatója mutatta be a gépjárműveket. Mint mondta, 2017 decemberében közbeszerzésen nyerték el a beszerzést és 2018 májusában kötötték meg a szerződést a Zöld Híddal.
A  kilenc  korszerű IVECO hulladékszállító gépjármű a 60 literestől az 1100 literesig minden szabvány gyűjtőedényt tudnak üríteni.  A 9 járműből 7 db. 21 km3 -es , 2 pedig 17 km3 -es tárolóval rendelkezik, s mindegyik ötödére képes tömöríteni a hulladékot.

Szintén átadták azt az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás által vásárolt új buszt is, amit a Zöld Híd oktatási programjában résztvevő gyerekeket szállítására. Gémesi György a társulás ügyvezető elnöke elmondta, a korábbi 18 éves busz közel 40 000 gyerek szállítását végezte.
A jármű az önkormányzati társulás tulajdona, megvásárlásáról 82 polgármester szavazata döntött: 1 nem és két tartózkodás mellett határoztak a korábbi busz cseréjéről.  A társulás a jogszabályoknak megfelelően bonyolította le a beszerzést: közbeszerzési eljárás keretében, használtan, 30 millió forintért vásárolták meg.

Gémesi György a helyszínen tájékoztatta a sajtót az elmúlt három hét eseményeiről.
Elmondta, a november 5-ei közgyűlésen lemondott az elnöki pozícióról, de a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy legalább három hetet kell várni az új elnök megválasztásáig, amire december 1-én kerül majd sor.
Úgy fogalmazott: A leglényegesebb dolog, hogy a 116 településen a szolgáltatás működik, a munkatársak a lemaradást ledolgozták, a katasztrófavédelem finanszírozza, a Zöld Híd pedig ellátja a feladatot.
Emlékeztetett rá a kialakult helyzethez az vezetett, hogy míg 2017-ben 4,7 milliárd forintot kapott az NKHV Zrt-től a Zöld Híd, addig 2018-ban ez az összeg már csak 3,2 milliárd forint volt. A két összeg közötti különbség eredményezte, hogy szép lassan kivérzett a cég, a járművek lerobbantak, a javításra nem volt pénz, fel kellett függeszteni a lomtalanítást és átmenetilg a Zöld Hulladék elszállítást, amit azóta pótoltak.
A problémákról folyamatosan tájékoztatták az illetékeseket. Az országgyűlési képviselők három alkalommal kaptam meghívást, de egyetlen egy alkalommal, egyedül Rétvári Bence képviselő úr kabinetfőnöke jött el. A jelzések ellenére a Zöld Híd csak a túlélésre elegendő pénzt kapta meg. Ez eredményezte, hogy kivérzett a cég.

– Ezt jól tudták bizonyos politikai körökben is.  És itt ki kell mondjam Vécsey László nevét, aki többször is felháborodott, hogy a Zöld Híd nem tud szolgáltatni, holott minden információt megkapott.  Ő lebonyolított egy olyan politika játszmát, aminek nem az volt a lényege, hogy a 350 000 embernél a szolgáltatása és a 400 dolgozót foglalkoztató cél működése helyreálljon, és az ott tisztességgel dolgozó embereknek a megélhetése biztosított legyen, hanem az, hogy a Zöld Hidat működtető önkormányzati társulásnak az elnöki tisztségéről Gémesi György mondjon le. Ezért a november 5-ei közgyűlés előtt összehívták a gödöllői FIDESZ irodában a polgármestereket, és többekkel aláíratták, hogy a visszahívás intézményével élnek. Tudomásul véve, hogy ezzel az elképesztő politikai ellenszéllel kell megküzdenem, ha a szolgáltatást és a társulást az eddigieknek megfelelően, korrekt módon működtetni szeretnénk, akkor úgy döntöttem, nem kívánom tovább ezt a funkciót betölteni. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy minden a jogszabálynak megfelelően történjen.
Holnap, december 1-jén  közgyűlést tart az önkormányzati társulás, ahol egy napirendi pont lesz, az új elnök személyének a megválasztása. Nyolc jelölt van, köztük a Fidesz által kijelölt Fördős Attila, Vác polgármestere.

Gémesi György elmondta, a rendelkezésre álló adatok szerint ebben a hónapban, a katasztrófavédelem jóval magasabb költségekkel tudta csak megoldani a feladatellátást, mint korábban a Zöld Híd. Úgy fogalmazott, az ombudsman jelentése az NHKV Zrt-ről, világosan alátámasztja, hogy komoly problémák vannak a rendszerben.
Kitért arra is, a cég felügyelőbizottságának anyaga leszögezi, hogy az elmúlt időszakban sem politikai utasítást nem adtak a Zöld Híd munkatársainak, sem olyat, amiről nem rendelkezett közgyűlési határozat. Semmi szabályellenes nem történt. Mint mondta, egy nemzetközileg auditált cég is elvégzett egy vizsgálatot, aminek 8 napon belül meglesz az eredménye, és bízik benne, hogy ebből is az lesz az eredménye, hogy mindent a jogszabályoknak megfelelően tettek.

– A cég úgy lesz átadva, hogy kilenc új gépjármű van itt, s a Zöld híd program folytatódhat. Bízom benne hogy a szolgáltatás az állami finanszírozással biztosítható lesz.
Az, hogy a kormány 26,5 milliárd forintot elfogadott, hogy tőkeinjekciót adjon a hulladékgazdálkodásnak, ez is egyértelműen bizonyítja, nekünk volt igazunk, amikor jeleztük, hogy probléma van a rendszerben. Az, hogy Tarlós István Budapest főpolgármester visszakérte a Főkefét és a miniszterelnök úr megígérte, hogy visszakapja, elég egyértelműen bizonyítja, hogy nagy gond van az NHKV Zrt-nél. Az, hogy Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy évi 40 milliárd hiányzik a hulladékgazdálkodási rendszer működéséből, ez is bennünket igazol.
Becsülettel és tisztességgel fogok holnap a közgyűlés előtt állni – jelentette ki Gémesi György, és úgy fogalmazott: Bízik benne, hogy az önkormányzati társulás élére holnap olyan személy kerül, akit nem politikai játszmák részeként a pártközpontban neveznek ki, hanem olyan, aki a szolgáltatást akarja biztosítani, akit érdekel a 350 000 ember akiknek szolgáltatni kell, valamint a négyszáz dolgozó és a Zöld Híd működése.

Forrás:szolgálat.com

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…