2026. 09. 4. péntek

Rozália

1 EUR 363 HUF
1 GBP 423 HUF

Hírek

Gheorghe Grozav a DVTK játékosa
Tovább erősödik a DVTK következő bajnokságra épülő csapata, Hegedűs János után júliustól a 31-szeres román válogatott Gheorghe Grozav is a DVTK-ban folytatja pályafutását. - Magyarországon folytatom…
Házhoz mentünk a strandnál
Az egyik miskolci fürdőkomplexum bejáratánál kaptak vagyonvédelmi, és biztonságtechnikai tanácsokat a pihenni vágyó fiatalok. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályá…
Köztisztviselők napja a Városházán
Július elseje a köztisztviselők napja – ezt rögzíti Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesterének 16/2020 (VI.11.) önkormányzati rendelete. Ezen a napon Miskolc MJV Polgármesteri hivat…
A pénz útja – Rendőrkézen az elkövetők
Öt percen belül egy helyen két bűncselekmény történt Miskolcon, a rendőrök mindkét elkövetőt azon nyomban elfogták. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást …
Rendőrkézen a bűnhalmozó
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben az elkövető Sajólászlófalván lopott, garázdálkodott, és egy idegen autóval próbált meg a helyszínről távozni. Jármű önké…
Lezárt ügyek: Lelőtte a szomszéd macskáját
Egy férfi meglőtte szomszédjának cicáját, a Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés