2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Szatyrot rabolt, kezet tört

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a gyanúsítottat, aki Miskolcon egy táska megtartásáért olyan erőt fejtett ki, hogy az a sértett kezét is eltörte.

Rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Sándor 53 éves miskolci lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint a későbbi gyanúsított 2014. október 11-én 13 óra körüli időben Miskolcon, a Búza-téren egy 68 éves férfi kezében tartott szatyrát megragadta majd azzal elszaladt, a sértett azonban a tolvaj után eredt és visszakövetelte értékeit, amely többek között egy nyertes szerencseszelvény volt. A vita hevében a támadó olyan erővel bántalmazta a sértettet a megszerzett táska megtartásáért, hogy az 8 napon túl gyógyuló kéztörést szenvedett.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, majd 2014. október 20-án gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható miskolci férfit.

A terheltet a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásának indítványozására a Miskolci Járási Ügyészségen, amit az eljáró nyomozási bíró 2014. október 22-én elrendelt. 
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek