2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Megszökött a házi őrizetből Ragyás Tóni feltételezett gyilkosa
Megszökött a házi őrizetből Ragyás Tóni feltételezett gyilkosa

Megszökött a házi őrizetből Ragyás Tóni feltételezett gyilkosa

Megszökött a házi őrizetből Ragyás Tóni feltételezett gyilkosaMegszökött a házi őrizetből M. Róbert, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy 2004 júniusában megölte az alvilágban „Ragyás Tóniként” ismert H. Antalt. A szökevény ellen belföldi elfogatóparancsot adtak ki – közölte a Fővárosi Bíróság kedden. Az ügyészség vádja szerint M. Róbert egy bűnszervezetet hozott létre, amely akár ezer főt is mozgathatott volna. Az alvilágban csak „fekete sereg” néven ismert csoport vezetőjét, M. Róbertet az ügyészség többek között azzal vádolja, hogy egy korábbi sérelmét megtorolandó ő adott megbízást az alvilágban „Ragyás Tóniként” ismert H. Antal megölésére.

A gyilkosság 2003. augusztus 27-én történt egy III. kerületi szórakozóhely előtt, Ragyás Tóni a helyszínen életét vesztette.

Szintén a vádban szerepel, hogy M. Róbert és társai 2004. június 23-án gyülekeztek egy XV. kerületi diszkóban, ahol a szervezet mintegy 150-200 tagja jelent meg. A helyszínen egy rivális csoport több tagja is feltűnt. M. Róbert felszólította az épületben tartózkodókat a harcra, s az eset lövöldözésbe torkollt. A vádirat által nem számszerűsített lövésektől az ügyészség szerint csak egy személy sérült meg, ő is csak könnyebben a repeszdaraboktól.

Ugyancsak a vádiratban szerepel egy mátészalkai vállalkozó megfenyegetése, aki M. Róbert riválisa volt, mint a csengersimai határátkelőnél folytatott illegális cigarettakereskedelem felvásárlója. M. Róbert javaslatot tett a piac felosztására. V. János színleg elfogadta az ajánlatot, de nem tartotta be. 2004. november 10-én megtorlásul M. utasítására Budapestről, Miskolcról, Szolnokról és Érdről a szervezet tizenhárom tagja indult Mátészalkára megölni V. Jánost.

A támadók, bár többször rálőttek áldozatukra, végül elmenekültek, amikor a férfi a hozzátartozóinak kiabálni kezdett, hogy hívják a rendőrséget.

A perben a vádlottakat többek között emberöléssel, annak előkészületével illetve kísérletével, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, zsarolással, csalással, bűnpártolással, rongálással, magánlaksértéssel vádolja az ügyészség.

M. Róbert előzetes letartóztatása 2008. szeptember 19-én szűnt meg egy jogszabályi rendelkezés folytán. A törvény szerint ha az előzetes letartóztatás tartama a három évet eléri, az előzetes letartóztatás megszűnik. A rendőrség 2006. június 28-án jelentette be, hogy elfogta a férfit és a hozzá köthető bűnözői kört.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp