2021. 10. 22. péntek

Előd
1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Lezárt ügyek – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés Taktaharkányban

Lezárt ügyek – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés Taktaharkányban

Majd egy évvel ezelőtt Taktaharkányban egy 33 éves férfi megölt egy 23 éves lányt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal megküldte az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.

A Szerencsi Rendőrkapitányságra 2010. április elején tettek bejelentést, hogy eltűnt egy 23 éves lány, aki hajnalban elindult dolgozni, de már a vonatra sem látták felszállni, illetve a munkahelyén sem jelent meg és este sem érkezett haza.

A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szoros szakirányítása mellett kezdetben közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálta a lány eltűnésének körülményeit. Az eljárás során azonban felmerült a bűncselekmény gyanúja. Ennek eredményeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, F.L. 33 éves taktaharkányi férfival szemben, őrizetbe vétele mellett.


Zárult a kör

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok eredményeként végül a gyanúsított kihallgatása során többek között elmondta, hogy 2010. április 2-án a hajnali órákban, lesben állva várta Taktaharkány belterületén a fiatal lányt, akiről tudta, hogy mikor megy dolgozni. Elmondása szerint a sértettet csak bántalmazni akarta, de mikor az meglátta őt,  felkiáltott. Ekkor a férfi több esetben megszúrta a lányt. Ezután az elkövető haza ment lakására, majd onnan egy “furikkal” tért vissza, melybe a sértettet bele rakta, majd körülbelül 300 méterre eltolta egy náddal benőtt területre, és ott hagyta. Másnap egy kétkerekű kézi kocsival visszatért és az élettelen testet elvitte a majd 2 kilométerre lévő legelőn található használaton kívüli kúthoz, amibe beledobta.

A bűncselekmény elkövetésének okát a férfi azzal magyarázta, hogy a lány évekkel ezelőtt visszautasította közeledését.

Információs háttér:

Büntető törvénykönyv – Emberölés: „Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést

a) előre kitervelten,

b) nyereségvágyból vagy

c) más aljas indokból, illetőleg célból,

d) különös kegyetlenséggel,

e) hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetőleg emiatt, közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen,

f) több emberen,

g) sok ember életét veszélyeztetve,

h) különös visszaesőként,

i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen,

j) védekezésre képtelen személy sérelmére

követik el”.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

További cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum