2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 452 HUF

Intelmek, hogy ne váljunk bűncselekmény áldozatává

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Könnyebb megelőzni a bűncselekményeket közös erővel és odafigyeléssel, mint a későbbiekben a helyzetet kezelni, ezért ne adjanak lehetőséget a bűnözőknek.

Hamarosan vége a nyári időszaknak, de a pihenésre vágyók továbbra is ellátogatnak a fürdőkbe, tavakra, illetve megjelennek más településeken, tekintenek meg nevezetességeket, vesznek részt rendezvényeken vagy mennek túrázni a természetbe.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy gépjárművüket őrzött parkolóban vagy parkolásra kijelölt helyen, lezárva helyezzék el!

Értékeiket, személyes irataikat ne tegyék közszemlére és ne hagyják a járműben illetve egyéb helyeken őrizetlenül!

Külső helyszíneken történő pihenéseik során, csak a legszükségesebb dolgaikat vigyék magukkal, nagyobb összegű pénzt, értéktárgyaikat hagyják otthonukban, megfelelően tárolva, biztonságban!

A strandfürdő területén az értékeiket, járműkulcsot helyezzék el értékmegőrzőben!

A közösségi portálokon ne tegyék közzé, hogy mikor és hová mennek nyaralni, szabadidőt eltölteni!

Hosszabb távollétük esetén kérjék meg ismerősüket, hozzátartozójukat, hogy a postaládát ürítsék, mivel az abban lévő szóróanyagok felhalmozódhatnak és ez arra utalhat, hogy nem tartózkodunk otthonunkban!

Bárhová is látogatnak el, mindig legyenek körültekintőek, hiszen sokszor alkalom szüli a tolvajt, ne adjanak rá esélyt!

Ne feledjék, hogy baj esetén bizalommal fordulhatnak a rendőrség munkatársaihoz a 107-es valamint 112-es ingyenesen hívható segélyhívókon. További prevenciós tanácsokért látogasson el a www.bunmegelozes.eu honlapra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…

További cikkek