2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Hűsítő közrendvédelmi forgószél – akcióban az Ózdi rendőrök

Hűsítő közrendvédelmi forgószél – akcióban az Ózdi rendőrök

Az ózdi rendőröknek gyakran akad dolga. A környék közrendjének, közbiztonságának fenntartása érdekében igyekeznek felderíteni még a kisebb – ugyanakkor az állampolgárokat nagyon zavaró – jogsértéseket is. Így volt ez az elmúlt éjszaka is, amikor is saját kezdeményezés alapján 15 szabálysértést és 2 további bűncselekményt elkövető személyt értek tetten és fogtak el a járőrök.
Augusztus 24-én nem volt unalmas az éjszakai járőrszolgálat. A nagy hőség miatt még késő este is sokan mozogtak a közterületeken, illetve jó néhányan ünnepelhettek is. Legalábbis ez tűnik ki abból, hogy összesen 7 személyt értek tetten a rendőrök, akik közterületen fogyasztottak alkoholt, megszegve ezzel Ózd város önkormányzati rendeletében foglaltakat. A sört, illetve bort fogyasztók egy része – elmondásuk szerint – csak a folyadékszükségletét pótolta, majd a feleslegessé vált „folyadékot” igyekeztek „leereszteni”, vesztükre azt is közterületen. Emiatt 4 személlyel szemben kellett az ózdi rendőröknek intézkedni, szabálysértési feljelentést tenni.

A rendőri intézkedések során igazoltatott személyek egy része, 4 személy – valószínűleg nem csak a nagy kánikula miatt – megfeledkezett lakcím bejelentési kötelezettségéről is, amivel szintén szabálysértést követtek el. Ellenük szintén szabálysértési eljárás kezdeményezésére került sor.

Az éjszaka volt egy garázda is Ózdon, aki felesleges energiáit a fogdán vezethette le, illetve mellé került az a sajónémetiben élő férfi is, aki még a koradélutáni órákban rabolta ki egy késsel felfegyverkezve – falubelijét.

Az Ózdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp